Az 56. Mecsek Ralin járt a Juhász Csaba – Juhász Zsolt ralipáros
Juhász Csabával beszélgetek.
Tesztversenynek szántad a Mecsek Ralit? Esetleg egy másik Mitropa Rally Cup versenyre való felkészülésnek?
Igen, teljes mértékben. Mivel pénteken családi rendezvényen voltam, ezért csak a szombati napon tudtam versenyezni. Szuper Rallyban indultunk 15 perc büntetéssel, így már csak a tesztelésre koncentráltunk.
Árpádtető – Abaliget szakasz volt az első gyors a szombati napon számotokra. Volt egy kis lassító büntitek. Vizes vagy hideg volt az aszfalt, hogy megkoccoltátok a lassítót?
Igen, volt egy kis gondunk a gumikkal. Nem tudtuk felmelegíteni mert szerelnünk kellet a szakasz előtt. Zsolti megpróbálta megjavítani az átbeszélőt, de nem sikerült. A Bencs testvérek is próbáltak szakmai segítséget nyújtani, de így sem ment. Az első kört átbeszélő nélkül teljesítettük, de Zsolti megoldotta a feladatot.
Szombaton a Hetvehely – Golgota gyorson kategória harmadik helyre hoztátok be a Mitsubishi EVO X-t. Ennyire bejött ez a gyors nektek?
Igen, szeretem ezt a szakaszt. Sajnos feltartottak ezen a gyorsaságin is, rossz helyen értük utol az előttünk rajtolót és nem tudott azonnal elengedni. De ez a rajtsorrendnek köszönhető.
Mennyire volt túlélő túra a verseny utolsó napja számotokra?
Teljes mértékben. Amikor ennyire hátul rajtolsz, akkor már nagyon rossz minőségű pályákon mész. Sok a felhordás, nehéz eltalálni a jó íveket, könnyű hibázni.
Legközelebb hol láthatunk és milyen autóval titeket?
Casentino Rally lesz a következő állomás számunkra, és egy Peugeot 208 Rally 4-gyel indulunk.
Releváns cikkek
FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban
Napokon belül indul a TRACKWOOD Drift fesztivál!
Hivatalos: 2023-ban elmarad a Hungaroringen a kamionverseny!
A Forza Racinghez igazol Gender Tamás Junior
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…