Quantcast
Oliver Goethe fogja helyettesíteni a sérült Hunter Yeany-t
Legfrissebb híreink
Oliver Goethe fogja helyettesíteni a sérült Hunter Yeany-t
F2-F3

Oliver Goethe fogja helyettesíteni a sérült Hunter Yeany-t

Oliver Goethe fogja helyettesíteni a sérült Hunter Yeany-t a soron következő Magyar Nagydíjon a Formula 3-asok mezőnyében.

Oliver Goethe kapta meg a nagy lehetőséget a Campos Racing csapatától, hogy helyettesítse Hunter Yeanny-t, derült ki a csapat posztjából.
Yeanny még a Spielberg-ben rendezett F3-as sprint versenyen ütközött össze egy másik autóval, és a versenyt végig is vezette, viszont csak a verseny utáni vizsgálat után derült ki, hogy eltörte a bal csuklóját. Ezért egy hosszabb rehabilitáció vár rá. Mihamarabbi gyógyulást és visszatérést kíván neki a szerkesztőségünk!

Ennek okán a Campos Racing versenyző nélkül maradt, viszont nem kell félteni a csapatot, hiszen mind a Spanyol F4-es bajnokságban, mind a hivatalos F2-es bajnokságban jelen vannak, így nem jelenthetett számukra nagy kihívást, új versenyző keresése.

A mostani Hungaroringi fordulóra, Oliver Goethe, a Dán-Német versenyzőt szerződtették, aki ezen a hétvégén fogja megejteni F3-as bemutatkozását. Úgy tűnik megérdemelten, hiszen az első helyet foglalja el a Euroformula bajnokságában, Christian Mansell előtt, aki szintén ezen a versenyhétvégén fogja megejteni a debütálását. Ezenkívül, versenyzett még az Ázsiai Formula Regional és a Spanyol F4-es bajnokságokban, de idén még lehetőséget kapott, a Dragon Racing által, hogy szerepeljen a 24 órás, GT-4-es autók versenyén, az Egyesült Arab Emírségekben.

288978710 713608023246214 4698719576495548657 n | Rajtvonal Magazin
Instagram: olivergoethe, fotospeedy_it

Elmondása szerint izgatottan várja a hétvégét.
„Rendkívül izgatott vagyok, hogy ezen a hétvégén megejthetem a F3-as bemutatkozásomat a Campos-al! Alig várom, hogy kipróbáljam az autót, és a legjobbak között teljesítsek! Ez egy nagyszerű tanulási lehetőség lesz, és a legjobbat fogom kihozni belőle.”

Reklám

Mi pedig legjobbakat kívánjuk ennek az ifjú pilótának, reméljük sok szívet megdobogtat majd a hétvége során!

Fotó források: Instagram: camposracing, olivergoethe

Releváns cikkek