Quantcast
Legfrissebb híreink
Hátralévő idő a Spanyol Nagydíj kezdetéig
Az esős Imola az izgalmak mellett egy újabb futamgyőztest hozott
Fotó: F1HC / F1 23
Esport

Az esős Imola az izgalmak mellett egy újabb futamgyőztest hozott

Marics Róbert győzelmével ért véget az F1 Hungarian Championship A-ligájának 3. fordulója Imolában, ami az időjárási körülményeknek köszönhetően hozott bőven drámát a versenyre.

Az időmérő elején látszódott, hogy könnyen borulhat az eddigi papírforma, hiszen valaki jobban szereti a vizes pályát, valaki kevésbé. Kovács Roland hiányzásának köszönhetően pedig igazán kritikus versenynek néztünk elébe, a riválisainak itt volt a lehetőség minimális előnyt kiépíteni Kováccsal szemben.

Sokáig kérdéses volt, hogy az átmeneti esős, vagy a teljesen esős gumikeverék lesz a nyerő, eleinte az utóbbival próbálkoztak a pilóták az imolai pályán. Major Dominik futotta ezekkel az abroncsokkal a legjobb időt, de idővel enyhülni látszott az idő, úgyhogy mindenki más gumikon kezdett el próbálkozni.

A folyamatosan javuló pálya pedig azt eredményezte, hogy az 1:23.945-ös köridő elég volt az első rajtkockához, amit Nagy Bence futott meg. A visszatérő Zorkóczi Benedek is közel volt ehhez az időhöz, ám a két Williams közé a teljes esőgumikon is jól szereplő Major tudott beférni. Sokszor az időmérő után csak ismételni tudjuk magunkat, de annyira szoros volt ez az imolai időmérő is, hogy az első hat pilóta egy tizeden belül fejezte be az időmérőt.

Nagy Bence jogtalanul kapott öt helyes büntetést a kvalifikáció alatt, így egy technikai szünet után indulhatott a futam, ahol nem volt enyhülés és száradás, végig zuhogott az eső.

Haas, Red Bull, McLaren, Imola
Fotó: F1HC / F1 23

A mezőny gond nélkül eljött a rajtnál, Major néhány kanyar után elvesztette 2. helyét, így újra a Williams párosa haladt az élen, nem először a bajnokság során. Sonn esett vissza a mezőny hátsó felébe, majd Ambrus Dávidnak a boxutcát kellett meglátogatnia, a többiek gond nélkül vették az első köröket.

A pálya nagyon csúszott, ez abból is látszódott, hogy Árva Zénó megforgott Greksza Tamással való csata után, így ő is búcsút mondhatott újra a győzelmi esélyeinek. Az esős körülményekben elvesző Bai Benjámin nem találta a tempóját, folyamatosan bukta a pozícióit, ez a riválisoknak pedig nagyon jól jött, Marics Róbert is el tudott menni mellette.

Sonn Máté újabb kicsúszása előtt Zorkóczi és Nagy Bence helyet cserélve próbáltak elszakadni az üldözőktől, annyira sikerült ez, hogy a 3. helyen autózó Majort elkezdte üldözni az Aston Martin rutinos párosa Greksza-Marics sorrendben.

Jött egy újabb kicsúszás a mezőny hátsó felében, a 7. körben pedig jött az igazi dráma: Bai Benjámin a célegyenesre ráfordító kanyarban kicsúszott a kavicságyba, majd visszaigyekezve a pályára saját csapattársát, Diósi Milánt pöckölte meg, illetve emiatt mögötte Gergely Bálint teljesen széttörte a szárnyát. Nem csak a Haasos fiúk eddigi remek csapatmunkáját törte meg Bai, de az imolai verseny lendületét is, mivel bejött a biztonsági autó.

A verseny 11. körében indulhatott el újra a csata, a dupla boxkiállásnak köszönhetően Zorkóczi mögül kieső és védő Nagy Bence helyett a sikerre éhes Greksza Tamás támadta meg az élen haladó Williamses pilótát. A csata szerencsétlen véget ért, mivel mindkét pilóta megforgott és a mezőny végére kényszerültek. Az élen haladó hármas így Major, Marics és Diósi lettek.

A 7. és 15. pozíciók között egy óriási tömörülés alakult ki, ez a rengeteg autó egy másodpercen belül haladva lökték egymást kanyarról kanyarra, a következménye újabb kiforgás lett, Bai, Varga és Gergely sodródtak ki, kezdhették a felzárkózást a mezőny végéről.

A feszültség egyre komolyabb volt, mivel a kopott gumikon és az eső áztatta imolai aszfaltcsíkon szenvedtek a pilóták. Lakatos Ádám, Bakó Viktor és Magyar Róbert is korán kereket cseréltek, aminek következménye az lett, hogy gyorsabbak voltak az egész mezőnynél, számukra kezdődhetett a mezőnyön való átverekedés.

Maricsnak sikerült átverekednie magát Majoron, ám sokkal érdekesebb volt a felzárkózó Lakatos és a szenvedő Diósi közötti csata a 3. helyért, ami a 15. körben kibontakozott, Lakatos Ádám a célegyenesben faképnél tudta hagyni a Haasban ülő fiatalembert. Lakatos tempóját Bakó és Magyar is próbálta tartani, Magyar előzni is próbálta Prekker Norbertet, egy kontakt következményeként sikerült is, de Prekker emiatt kicsúszott.

Miközben Marics elkezdett megnyugtató előnyt kiautózni, addig Major Dominik visszaesett a 3. helyre, Lakatos komoly tempót diktálva próbálta Róberttel szemben csökkenteni a hátrányát, ami a 17. körben kettő másodperc volt.

Varga Ádám kiesése miatt a 19. körben újra a pályára hajtott a biztonsági autó, ami alatt Tóth Milán áthajtásos büntetést kapott, majd ki is esett a futamról. Bakó Viktor a jó tempója ellenére bejött a boxba letölteni az öt másodperces büntetését, ezzel a mezőny végére esett vissza, a dobogós pozícióról szőtt álmának pedig ezzel vége lett.

Marics, Dankos, Lakatos, Diósi, Imola
Fotó: F1HC / F1 23

Marics vezetett, Lakatos a 2. helyen, míg Diósi a 3. helyen kocsizott, amikor újraindították a versenyt, a tempóját megtaláló és a futam második felében brillírozó Dankos Attila megelőzte Diósit, Lakatost is támadta, ám megcsúszott, így a 4. helyre visszacsúszott. A következő hiba viszont az üldözöttjétől jött, Lakatos Ádám hibázott, így Diósi a 2., Dankos a 3. helyre jött fel, A Red Bull pilótája mögéjük tudott besorolni.

A lényegi kérdés az maradt, fog-e Marics Róbert hibázni a győzelem kapujában, vagy Dankos Attila le tudja-e dolgozni a hátrányát. A 26. körben kettő és fél másodperc volt kettejük között a különbség, ami a 28. körre másfél másodperc volt. Két körrel a vége előtt már másodpercen belül volt a Mclaren pilótája, ám érdemben nem tudott előzési lehetőséget kialakítani, így Marics Róbert megszerezte a 8. szezonban első győzelmét Imolában, Dankos Attila első dobogóját, míg Diósi Milán a 3. helyével átvette a vezetést az A-liga tabelláján. Magyar Róbert egy kiváló taktikával és a végén bemutatott hatalmas védekezésének köszönhetően a 4. helyre kormányozta be az Alfa Romeót, Greksza Tamás pedig egy értékes, 5. helyet hozott saját maga, és a csapata számára.

Marics így értékelte az esős imolai győzelmét, aki győzelmével összetettben a 2. helyre jött fel:

“Az autó beállítása nagyon jóra sikeredett!”

“A 2. biztonsági autós fázisnál kijöttem új kerekekért, onnantól pedig sima versenyem volt.”

 

Az érdeklődők az F1 Hungarian Championship YouTube-csatornáján tudják visszanézni a futamot.

A következő futam vasránap 17:45-kor Monacoban lesz, amit a Liga Twitch-csatornáján tekinthetnek meg.

Haas-csapatmunka segítette az újonc győzelmét

Releváns cikkek