Quantcast
Legfrissebb híreink
Hátralévő idő a Magyar Nagydíj kezdetéig
Új videó a YouTube csatornánkon!
A Britek és a Ferrari
Nigel Mansell és Carlos Sainz 2022-ben a Brit Nagydíj időmérője után - Fotó: Mark Sutton / LAT Images / Pirelli
Formula 1

A Britek és a Ferrari

Korábbi cikkemben már foglalkoztam Lewis Hamilton Ferrarihoz történő átigazolásával, azonban a témáról még egy “bőrt le szeretnék húzni”. A Ferrarinál a Forma 1-ben tizenegy brit színekben versenyző pilóta fordult meg eddig, több-kevesebb sikerrel, Hamilton lesz 2025-től a tizenkettedik.

Peter Whitehead

1950 és 1954 között 12 futamon vett részt a Forma 1-ben, legjobb helyezése egy harmadik helyezés volt az 1950-es Francia Nagydíjon egy Ferrarival. Azonban nem a gyári csapattal érte el ezt az eredményt, ő lett az első ember, aki meggyőzte Enzo Ferrarit, hogy adjon el neki Forma 1-es autót úgy, nevezetesen egy Ferrari 125-öst, hogy privátként álljon vele rajthoz. Ezzel az autóval több versenyen állt rajthoz.

Whitehead helye ezen a listán ilyen alapon bizonytalan. Mindössze egyszer nevezte be a gyár egy világbajnoki nagydíjra, 1950-ben a Bremgartenben rendezett Svájci Nagydíjra – és nem sikerült kvalifikálnia magát. De mégis “képviselte” a Scuderiát, még ha soha nem is versenyzett, így nekem ez számít…

Mike Hawthorn

1953-ban érkezett a Ferrarihoz, Luigi Villoresi ajánlotta őt Enzo Ferrari figyelmébe. Ő lett a britek első futamgyőztese a Forma 1-ben, miután ebben az évben megnyerte a Francia Nagydíjat. 1954-ben is a Ferrarival versenyzett, ebben az évben a Spanyol Nagydíjat nyerte meg, 1955-ben egy kis kitérőt tett a Wanwallhoz, de később az év folyamán visszatért a Ferrarihoz. 1956-ra ismét csapatot váltott, a BRM-nél versenyzett, de 1957-re visszatért a Ferrarihoz. Az 1958-as évadban jött el az ő ideje, a Ferrari ekkor mutatta be új, 246-os számú modelljét, amivel meg tudta nyerni a világbajnokságot, mindössze egy futamgyőzelemmel, a Francia Nagydíjon. Ezzel ő lett a Forma 1 történetében az első brit világbajnok. A világbajnoki címe után visszavonult az autóversenyzéstől.

Peter Collins

1956-ban szerződött a Ferrarihoz, két futamgyőzelmet szerzett, a Belga és a Francia Nagydíjat nyerte meg, az utolsó versenyig esélye volt a világbajnoki címre. Viszont úriember módjára az utolsó versenyen, a Monzában tartott Olasz Nagydíjon a harmadik helyen állt, amikor csapattársa, az akkor már háromszoros világbajnok Juan Manuel Fangio az autójának a kormányműhibája miatt kiállni kényszerült. Akkoriban még lehetséges volt a versenyzőcsere (a pontokat ilyenkor elosztották az autón osztozó pilóták között), és mivel Collins látta, hogy a szintén Ferraris, olasz Luigi Musso nem akarja átadni az autóját Fangionak, úgy döntött, hogy ő viszont ezt megteszi. Fangio végül másodikként ért célba, és bár végül nem volt szükség az így szerzett pontokra, megnyerte negyedik világbajnoki címét.

1958-ban jöhetett volna el az ő ideje igazán, mivel a Ferrari ekkor állt elő a fentiekben említett 246-os modelljével, ebben az évben a Brit Nagydíjat nyerte meg Silverstone-ban. Rá két hétre a Nürburgringen megrendezett Német Nagydíjon Tony Brooksszal csatázott, a csata közben balesetet szenvedett, és belehalt a sérüléseibe.

Tony Brooks

Brooks 1959-ben szerződött a Ferrarihoz. Megnyerte a reimsi Francia Nagydíjat és a berlini AVUS-on megrendezett Német Nagydíjat is. A Brit Nagydíjon egy Vanwallban kellett versenyeznie a Ferrarinál történt sztrájk miatt. Két futamgyőzelmének köszönhetően a világbajnoki pontverseny második helyén végzett Jack Brabham mögött. A szezon végén Brooks elhagyta a Ferrarit.

Cliff Allison

1959-re Mike Hawthorn visszavonulása valamint Peter Collins halála után a Ferrarinál átszervezéseket kellett végrehajtani, Tony Brooks mellett ennek egyik eleme volt még Cliff Allison szerződtetése is. Neki mindösszesen hat verseny jutott a Ferrarinál, első éve nem sikerült jól, összesen két pontot tudott szerezni az Olasz Nagydíjon elért ötödik helyezésével. 1960-ban az Argentín Nagydíjon a második helyen fejezte be a versenyt, azonban a rá következő Monacói Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett, és kórházba került. Abban az évben már nem is versenyzett, a Ferrari is már csak tesztpilótaként akarta alkalmazni a felépülése után, de ő versenyezni akart, ennek köszönhetően 1961-ben már nem náluk versenyzett.

John Surtees

Surtees a mai napig olyan tekintetben egyedülálló személyiség a motorsportban, hogy két és négy keréken is világbajnok tudott lenni, hétszeres gyorsasági motoros világbajnokként érkezett 1960-ban a Forma 1-be. 1963 és 1966 között versenyzett a Ferrarinál. A csapattal 1964-ben szerezte meg pályafutása egyetlen világbajnoki címét. 1966-ban a Belga Nagydíj után a Cooperhez szerződött évközben, mivel véglegesen megromlott a viszonya Enzo Ferrarival és a csapatmenedzser Eugenio Dragonival.

Mike Parkes

Parkes 1966-ban John Surtees távozása után került a Ferrarihoz. A Francia és az Olasz Nagydíjakon második lett, 1967-ben megcsúszott a Belga Nagydíjon egy olajfolton, lábtöréses balesetet szenvedett, és be kellett fejeznie emiatt a pályafutását.

Jonathan Williams

Mindössze csak egyetlen versenyt teljesített a Forma 1-ben, az 1968-as Mexikói Nagydíjon, a nyolcadik helyen ért célba. Ezt az egyetlenegy versenyt a Ferrarinál futotta.

Derek Bell

1968-ban és 1969-ben négy versenyen indult a Ferrarival, pontot nem tudott szerezni. Nem a Forma 1-ben lett igazán ismert, hanem a sportautók világában, öt alkalommal tudta megnyerni a Le Mans-i 24 órás versenyt.

Nigel Mansell

20 évet kellett várni 1969 után, hogy egy újabb brit versenyző induljon a Ferrari színeiben. A “brit oroszlán” vagyis Nigel Mansell 1989-re a Ferrarihoz igazolt a Williamset elhagyva. Bemutatkozása egy futamgyőzelemmel kezdődött a Jacarepaguában rendezett évadnyitó Brazil Nagydíjon. Ezzel rögtön belopta magát a tifosi szívébe, és itt kapta meg az “Il Leone” vagyis az “oroszlán” becenevet. Az autó azonban nagyon megbízhatatlan volt, ebben az évben már ezen kívül csak egy futamot tudott nyerni, a Hungaroringen a 12. helyről rajtolva bírt nyerni Senna ellen csatázva.

1990-re megkapta csapattársának Alain Prostot, aki jobbnak bizonyult nála, Prost a bajnoki címért tudott harcolni, míg Mansell csak az ötödik helyen végzett az összetettben. Ebben az évben Silverstone-ban hazai közönsége előtt bejelentette, hogy visszavonul, azonban végül meggondolta magát, de már 1991-ben a Williamsnél versenyzett újra.

Nigel Mansell Christian Hornerrel - Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Nigel Mansell Christian Hornerrel – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Eddie Irvine

Irvine 1996-ban érkezett a Ferrarihoz Michael Schumacher csapattársaként. Első győzelmét csak 1999-ben érte el, a kaotikus évadnyitó Ausztrál Nagydíjon Melbourne-ben. Ebben az évben azonban a világbajnokság esélyeseként lépett elő, miután a Brit Nagydíjon Michael Schumacher kettős lábtörést szenvedett. Schumachernek ki kellett hagynia hat versenyt, így Irvine lett az első számú pilóta, Schumachert Mika Salóval pótolták. Az utolsó, Japán Nagydíjra úgy érkezett a mezőny, hogy Irvine vezette a világbajnokságot 70 ponttal, 4 ponttal a 66 pontos Häkkinen előtt. Azonban a futamon csak az ötödik helyről indult, Häkkinen a második helyről indult, a futamot végül Häkkinen nyerte, Irvine csak a harmadik lett, így két ponttal lemaradt a világbajnoki címről. Ez volt az utolsó éve a Ferrarinál, 2000-ben már a Jaguarnál versenyzett.

Eddie Irvine 11999-ben a Ferrarival - Fotó: FIA
Eddie Irvine 1999-ben a Ferrarival – Fotó: FIA

Sainz azt a csapatot keresi, amelyik a legjobb esélyt adja neki a világbajnoki címre

Releváns cikkek