Quantcast
Legfrissebb híreink
Hátralévő idő a Brit Nagydíj kezdetéig
Új videó a YouTube csatornánkon!
Andrea Stella elmondta, szerinte mit rontottak el a Brit Nagydíjon
Fotó: McLaren
Formula 1

Andrea Stella elmondta, szerinte mit rontottak el a Brit Nagydíjon

Andrea Stella elismerte, hogy vétettek pár hibát a verseny alatt, ami a győzelem elvesztésébe került.

Visszagondolva a versenyre, Stella elismerte, hogy egy kettős kiállás lett volna a legjobb megoldás, de a csapat arra törekedett, hogy ne veszítsenek túl sok időt.

“Szerintem egy kicsit kapzsik voltunk, hogy nem akartuk elfogadni, hogy időt veszítettünk volna a dupla kiállással” – mondta a csapatfőnök.

McLaren, Andrea Stella
Fotó: McLaren

„Szerintem Oscar nagyon erős pozícióban lett volna, legalább olyan erősben, mint Lando a győzelem lehetőségeit tekintve.”

„Szerintem Landóval az lett volna a helyes lépés, hogy egy időben álljunk ki a boxba Hamiltonnal és Verstappennel, de nagyon biztonságos váltást akartunk a száraz gumikra, és a boxkiállásoknál is vesztettünk egy kis időt. Úgy gondoltuk, hogy ha kint maradunk még egy kört, akkor is meg tudjuk őrizni a vezetést.”

Az Stella azt is elmondta, hogy a lágy keverék nem volt a legjobb választás: „Egy körrel későbbi kiállás lehetőséget ad arra, hogy megfigyeljük, mit csinálnak a versenyzők, és úgy gondolom, hogy a lágy nem a megfelelő döntés volt számunkra.”

„Valójában az abroncsok kopása túl nagy volt ahhoz, hogy megtartsuk a pozíciót Max és Lewis ellen. Az igazat megvallva, Lewis nagyon jó munkát végzett, hogy a lágy abroncsokat az egész etapban életben tartotta.”

Norris: Utálom, hogy ilyen helyzetbe kerültem, és mindig kifogásokat kell keresnem, amiért nem végeztem elég jó munkát

Releváns cikkek