Hamilton „Reméltem, hogy három tizeden belül leszünk a többiekhez képest, de végül egy másodperccel maradtunk el tőlük”
Miután a Lewis Hamilton a 4. helyet szerezte a Francia Nagydíj időmérőjén, ő maga is elismerte, hogy a Mercedes sokkal messzebb van, mint ahogy azt a riválisaik várták.
„Azzal a reménnyel jöttem ide a hétvégére, hogy sikerül végre ledolgoznunk a hátrányt, és három tizeden belül leszünk (a többi csapathoz képest, a szerk.), nem pedig egy másodpercre.” – adta meg a válaszát a RaceFans.net számára az időmérő után.
A Mercedes azt gondolta, hogy a gyors kanyar kombinációk, az egyenletes aszfalt és a magas hőmérséklet a Paul Ricard-i pályán, könnyen a csapat kezére játszhatja a győzelmi esélyeket. S csakugyan Hamilton is hasonló reményekkel indult neki a francia hétvégének, aminek segítségével, mint egy ugródeszka, vethetik bele magukat a következő Hungaroringi versenybe. Ami a következő héten, július 30-31-én kerül megrendezésre.
Formula One – Mercedes-AMG Petronas Motorsport, 2022 French GP. George Russell
„A három tizeddel, azt reméltem ahogy a következő versenyen felzárkózhatunk az élmezőnyre, és harcban lehetünk Budapesten. Viszont, ha bármi egyéb, akkor még el fog tartani egy ideig, de lehetséges.”
Hamilton a 4. helyet szerezte meg a rajtrácson, csak kilenc tizeddel elmaradva Charles Leclerc első helyét érő időtől, és két tizeddel, csapattársa George Russell előtt. Hamilton szerint a kör jó volt, de messze volt a többiek tempójától.
„Nagyon elégedett voltam a körömmel a végén, ez egy gyönyörű kör volt, de egy másodperccel volt rosszabb. Szóval, valamilyen okból most sokkal távolabb vagyunk ezen a hétvégén. Viszont akkor az egész csomag rosszabb tényleg. Az első két csapat pedig a saját ligájukban játszik.” – zárta szavait Hamilton az időmérővel kapcsolatban.
Rába Ármin
Összes cikk: 340Releváns cikkek
A Red Bull egyik fejlesztését a riválisok inspirálták
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…