A Williams megerősítette, hogy nem tartják meg a következő szezonra Nicholas Latifi-t
Úgy tűnik, Nicholas Latifi Forma 1-es pályafutása véget ért, mivel a Williams megerősítette, hogy a 2023-as F1-es szezonra nem tartja meg a pilótát.
A 27 éves versenyző 2020-ban debütált a Forma 1-ben, George Russell mellett. Azonban egyik pilóta sem szerzett pontokat abban az évben a csapat számára, de Latifi segített véget vetni a következő évi magyarországi pontnélküliségnek, így a hetedik és a nyolcadik helyen végeztek Russell-el.
Ez volt a fénypontja egy egyébként nagyrészt sikertelen F1-es bemutatkozásnak Latifi számára. A rövidített, egykörös Belga Nagydíjon mindössze egy további pontot ért el.
Latifi azután vált ismertté, hogy kiesett a tavalyi szezonzáró Abu Dhabiban, elindítva a biztonsági autós fázist, amely a bajnokság vitás lezárásához vezetett. Később elárulta, hogy az azt követő hetekben bántalmazásokat, köztük halálos fenyegetéseket szenvedett el a közösségi médiában.
Az idei 22 versenyből 16 után Latifi továbbra is az egyetlen pilóta, aki még nem szerzett pontot. Szoros helyzete az utolsó monzai futamon elmélyült, ahol a cserepilóta, Nyck de Vries kvalifikálta őt, aki a kilencedik hellyel a csapat szezonbeli legjobb eredményét érte el.
A Williams korábban bejelentette, hogy Latifi jelenlegi csapattársa, Alexander Albon jövőre is a csapat tagja marad. Most megerősítették, hogy Latifi nem lesz a csapattársa, jelentette be a Williams.
„Szeretnénk megköszönni Nicky elkötelezettségét és kemény munkáját az elmúlt 3 évben, és minden jót kívánunk neki karrierje további részében.”
Borítókép/képforrás: Instagram, williamsracing
Rába Ármin
Összes cikk: 334Releváns cikkek
Így változik a szingapúri pálya nyomvonala jövőre
Így változik a sprintfutamok formátuma
Így néz ki a Forma-1 idei Bahreini tesztjének a menetrendje
Vowles szerint a Mercedes ezeken a pályákon lesz erősebb
Franz Tost: Nagyon nehéz az újoncoknak az F1-ben
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…