Megvan az idei összes autóbemutató időpontja
A Haassal bezárólag végre mind a tíz csapat elárulta, mikor lesznek a 2023-as versenyautók bemutatói.
Legkésőbb a Haas jelentette be a bemutató időpontját, viszont az övék lesz a leghamarabb is. Január 31-én még nem a végleges koncepciót fedik fel, csak az idei festésüket mutatják be egy koncepcióautón. Utánuk következik a regnáló világbajnok gárda, a Red Bull. A vörös bikások lesznek az elsők, akik a „végleges” versenyautójukat mutatják be New Yorkban. 3 nappal utánuk a Williams fogja megmutatni az autóját, egy nappal később pedig az Alfa Romeo következik. A svájci csapat Zürichben fogja bemutatni az idei versenygépét, a C43-at. Február 11-én mutatják be az AT04-est, az AlphaTauri idei versenyautóját.
Február 13-tól kezdődően tizenhatodikáig a maradék 5 csapat is megtartja a saját rendezvényét, rögtön 13-án 2 csapat is. Az Aston Martin és a McLaren osztozik azon a hétfőn. 14-én, Valentin-napon a szinglik sem maradnak program nélkül, ugyanis ekkor fedik fel az idei év egyik legnagyobb reményét, a „projekt 675-öt”. Hivatalos név híján, ezen a kódnéven emlegetik a Ferrari 2023-as autóját. Utánuk egy nappal következik a szintén nagy reményekkel várt Mercedes. Az ezüst csillagok a szörnyűnek mondható 2022-es szezonjuk után valószínűleg meglehetősen bizakodnak a W14 sikerében. Utolsóként marad az Alpine. A francia csapat február 15-én mutatja be az A523-ra keresztelt versenyautóját.
Borítókép: F1 Twitter
Práder Patrik
Összes cikk: 230Releváns cikkek
Leclerc a hétvége második időmérőjén is dominált
Alonso: Számunkra minden nap öröm
Andrea Stella: Bízom a fejlesztésekben
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…