A Red Bull is bemutatta az idei festésüket
A Red Bull bemutatta az RB19-es versenyautójuk festését, amellyel 2023-ban a versenyzői és a konstruktőri bajnokságukat is meg akarják védeni.
Mivel az RB19 vázát csak a szezon előtti tesztek során mutatják meg a világnak, a Red Bull arra használta fel az eseményt, hogy bemutassa az új szponzorokat, amelyek megjelennek majd az autójukon, és megerősítse, hogy az amerikai autóipari óriással, a Forddal való jövőbeli partnerséget.
A csapat 2014 óta először indul a 2023-as szezonba kétszeres bajnokként, Max Verstappen pedig szeretné megvédeni címét és megszerezni harmadik világbajnoki címét.
A Honda logói a Red Bull és a testvércsapat AlphaTauri autóin maradnak 2023-ban, annak ellenére, hogy a Honda 2021 végén kiszállt az F1-ből. A Red Bull ismét a Honda által tervezett erőforrásokat fogja üzemeltetni és karbantartani a Red Bull Power Trains égisze alatt.
A Red Bull minden idők egyik legsikeresebb F1-es csapata révén, túl van az öt konstruktőri bajnoki címen, miközben Max Verstappen tavalyi szezon során a rekordot jelentő 15 futamgyőzelmet állította be, míg csapattársa, Sergio Perez pedig további kettővel járult hozzá.
A csapat tartalékpilótája Daniel Ricciardo lesz, aki visszatér a Red Bullhoz, miután tavaly év végén elvesztette a McLarennél az ülését. Korábban 2014 és 2018 között a Red Bullnál versenyzett, majd a Renault-nál és a McLarennél is eltöltött egy-egy két szezont, mielőtt elvesztette a helyét.
Forrás:
Rába Ármin
Összes cikk: 333Releváns cikkek
Alonso elvesztette a 100. dobogóját a második büntetés után
Lewis Hamiltont zavarba hozta a Mercedest kilökő Williams
Így néz ki az idei, 2022-es Holland Nagydíj menetrendje
Az F1 először készít közvetítést a Monacói Nagydíjról
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…