Quantcast
Alonso szerint irreális, hogy dobogót szereztek az Aston Martinnal
Legfrissebb híreink
Alonso szerint irreális, hogy dobogót szereztek az Aston Martinnal
Formula 1

Alonso szerint irreális, hogy dobogót szereztek az Aston Martinnal

Fernando Alonso teljes mértékben megfelelt a hétvégén felépített magas elvárásoknak. Az Aston Martin pilótája egy dobogós helyezéssel indította a 2023-as Forma-1-es szezont.

A kétszeres bajnok szerencsésen megúszta az Aston Martin bemutatkozó versenyének első körét, miután Lance Strolltól kapott egy ütést a jobb hátsó kerekére, miközben a csapattársak már a saját párharcukat vívták a Mercedes duójával.
Az ötödik helyről induló Alonso aztán az utolsó etapban került előtérbe, amikor a kemény gumikat maximálisan kihasználva üldözőbe vette Lewis Hamiltont, és a szűk 10-es balos kanyarjában egy hirtelen kormánymozdulattal, megelőzte egykori McLarenes csapattársát, hogy megszerezze a negyedik helyet.

A spanyol ezután üldözőbe vette honfitársát, Carlos Sainzot, a páros is épphogy elkerülte az érintkezést, mielőtt Alonso a DRS segítségével a 11-es kanyarban leszedte a Ferrarit, és egy „irreális” harmadik helyet szerzett. Alonso az Aston Martin modern korszakának második dobogós helyezését érte el, miután a négyszeres bajnok Sebastian Vettel a második helyen végzett a 2021-es Azerbajdzsáni Nagydíjon.

„Ez csodálatos a csapat számára. Nagyszerű hétvége volt. Az év első versenyén a dobogón végezni. Egyszerűen elképesztő, amit az Aston Martin a tél folyamán tett, hogy a második legjobb autóval állt rajthoz az első futamon. Ez egyszerűen irreális.”

Alonso nem érezte jól magát az első nyitókörén, amikor Hamilton a 4. kanyarhoz közeledve szorította vissza a hetedik helyre.
Viszont a Mercedesek és mindkét Ferrari megelőzéséről, és ezentúlmenően Charles Leclerc késői motorhibájáról Alonso hozzátette, hogy szívesebben indult volna előrébb.

„Nyilvánvalóan szívesen indulnék előlük, hogy aztán kihasználjam a tempót. De ma nem volt a legjobb a rajtunk. A pályán kellett előznünk, és kicsit izgalmasabbnak éreztem. Több adrenalin volt benne biztosan. Az emberek élvezték is, amit mi is úgyszintén.”

Alonso tisztelettel adózott Strollnak is, aki a szezon előtti spanyolországi kerékpáros incidenséből visszatérve, műtött csuklóval és törött lábujjal versenyzett, és a hatodik helyet zsebelte be.

„Először is, azt hiszem, gratulálnom kell Lance-nek, a csapattársamnak. 12 nappal ezelőtt műtötték meg, és most már mindenkivel együtt küzd.”

Red Bull 1-2, Alonso a dobogón – Bahreini Nagydíj összefoglaló

Forrás: motorsport.com Global  

Releváns cikkek