Vasseur: A gumik kulcsfontosságúak, hogy tartsuk magunkat a Szaúd-Arábiai formához
A Ferrari főnöke, Frédéric Vasseur szerint a csapat jól teljesített a Szaúd-Arábiai Nagydíjon, amíg a verseny második felében mindkét pilóta át nem váltott a kemény gumikra.
Vasseur szerint a kemény keverék egyszerűen nem működött hatékonyan az SF-23-on az akkori pályahőmérséklet mellett, és hangsúlyozza, hogy a csapatnak arra kell összpontosítania, hogy az autó minden körülmények között versenyképes legyen egy versenyhétvégén keresztül.
Úgy véli, hogy még mindig van benne potenciál, tekintve, hogy Leclerc a második helyre kvalifikálta magát dzsiddában.
„Azt hiszem, az egyensúly elég jó volt. Ha megnézzük az egyensúlyt a kvalifikáción, akkor rendben volt. Nem mintha nagy gondunk lett volna az egyensúlyozással, nem panaszkodtunk túlságosan az az alulkormányzottságra, és még a rázókövek is tisztességesek voltak az autó számára. Az első érzésem inkább az, hogy néhány alkalommal ki tudtuk hozni az autóból a maximális potenciált, a lágyon a kvalifikáción, vagy a közepesen a verseny első részében.”
„Amikor sokkal többet küszködtünk, az a keményen volt. Nem tudom, hogy ez a pályahőmérsékletnek köszönhető-e, de végül, amikor a pályahőmérséklet lejjebb ment, az a keverékkel függött össze. Az én szemszögemből nézve kristálytisztán látszik, hogy voltak jó pillanataink hétvégén, és egy nagyon rossz a futam végén.”
Vasseur ragaszkodott ahhoz, hogy a dzsiddai versenyforma nem fogja pánikba ejteni a Ferrarit, hogy változtasson fejlesztési tervein.
„A teljesítmény minden vállalkozásban mindig különböző pilléreken áll. Soha nem egyetlen dolog megy jól vagy rosszul. Így ez nem azért történt, mert volt egy gyenge etapunk a keményen, nem kell leállítani a fejlesztéseket az aero, a felfüggesztés vagy a motor terén. Továbbra is a legjobbat fogjuk kihozni magunkból a teljesítmény minden egyes területén. Ha csak a hétvége képét nézzük, úgy gondolom, hogy az autó potenciálja szombaton rendben volt, és talán a verseny elején is rendben volt, de az utolsó szakaszon nem voltunk ott, ahol kellett volna.”
„A frissítések, amiket jövőhéten Ausztráliában látni fogtok, már a gyártásban vannak. Nem azért, mert holnap reggel visszamegyek a gyárba, és azt mondom srácok, hogy nyomnunk kell, és jövő héten legyen pár frissítés. Ez nem így működik.”
Arra a kérdésre, hogy a Red Bullt el lehet-e kapni még az idei szezonban, szerinte meg van rá az esély, de ahhoz össze kell szedniük magukat jobban.
„Szerintem igen. Továbbra is nyomnunk kell. Szerintem nem az a megfelelő hozzáállás, ha a lemaradásra gondolunk, és azt mondjuk, hogy vajon képesek leszünk-e behozni a lemaradást? Magunkra kell koncentrálnunk, hogy tudjuk, mikor vagyunk gyengék, és ezen kell javítanunk. Majd meglátjuk, mi lesz az eredmény.”
Sainz nem panaszkodik a Red Bull fölénye miatt, szerinte megérdemlik
Rába Ármin
Összes cikk: 334Releváns cikkek
Robert Shwartzman ül majd az egyik Ferrariban hétvégén
Verstappen-Norris páros? – „Én nyitott lennék rá.”
Aggódást vált ki Pérezből a tempója
Ezért nem láthatjuk Brad Pittet a Hungaroringen
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…