A Ferrarinak nincsenek kétségei Leclerc motivációját illetően
A Ferrari csapatfőnökének, Frédéric Vasseurnek nincsenek kétségei pilótái, és különösen Charles Leclerc motivációját illetően, miután a Ferrari gyengén kezdte az idei évet.
A bahreini megbízhatósági probléma és a melbourne-i rajtnál elkövetett hiba miatt Leclerc jócskán leszakadt fő riválisaitól a pilóták bajnokságában, és dzsiddában is csak a hetedik helyen végzett.
A monacói jelenlegi helyzete szöges ellentétben áll a tavalyi évvel, amikor a szezon első három futamán aratott két győzelemével Leclerc a bajnokság meghatározó éllovasásvá vált.
Az ötszörös nagydíjgyőztes motivációja azonban Vasseur szerint az idei kiábrándító pályafutása ellenére is töretlen.
„Egyáltalán nem kételkedem Charles motivációjában. Az biztos, hogy a szezonkezdet egyáltalán nem ideális. Volt a kiállása Bahreinben, majd a büntetés Dzsiddában, és ismét a kiesés Melbourneben. Egyáltalán nem ez volt a terv. De a motiváció még mindig megvan.”
„Tudjátok, hogy jó a kapcsolatom Charles-szal, és ez nem befolyásolja a hangulatot. Viszont amikor 30 másodperccel a verseny után ráugrik a média Charlesra, Carlosra vagy bármelyik másik versenyzőre, biztos, hogy nem lehetnek boldogok. Én nagyon frusztrált lennék, ha ők nyugodtak és boldogok lennének a helyzettel. A legfontosabb számomra, hogy mindenki motivált maradjon, egy irányba nyomuljanak, és támogassák a csapatot. Carlos ott volt [a múlt] héten a szimulátorban, Charles pedig [ezen] héten is ott lesz.”
„A motiváció egyáltalán nem kérdéses. Az biztos, hogy az eredmények nem a vártaknak megfelelően alakultak. De ezt mindannyian tudjuk.”
A korábbi csapatfőnök, Mattia Binotto tavaly év végi távozása után a Ferrarinál kialakuló rossz morálról szóló pletykákról, valamint a csapat 2023-as gyenge eredményei által fenntartott pletykákról Vasseur ragaszkodott ahhoz, hogy a hangulat a maranellói gyárban pozitív.
„A hangulat a csapatnál hihetetlenül jó ahhoz képest, hogy milyen szintű eredményeink [voltak tavaly]. Azt hiszem, mindenki nagyon motivált, nagyon koncentrált. A versenyzők, nagyon támogatnak minket, és a hangulat a csapatban több mint jó.”
„Ha a kérdés a Johnnal [Elkannal, a Ferrari elnökével] vagy Benedettóval [Vignával, a vezérigazgatóval] való kapcsolatra vonatkozott, higgyék el, az is nagyon pozitív. Az biztos, hogy nincsenek olyan eredményeink, mint amilyeneket vártunk, de mindannyian együtt dolgozunk azon, hogy javítsunk a helyzeten.”
Rába Ármin
Összes cikk: 333Releváns cikkek
Norris: Jól érzem magam, nem leszünk szörnyűek
Coulthard: Leclerc elfogadhatatlan hibákat követ el
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…