Quantcast
Domenicali: Jó döntés volt eltörölni a nagydíjat
Legfrissebb híreink
Domenicali: Jó döntés volt eltörölni a nagydíjat
Formula 1

Domenicali: Jó döntés volt eltörölni a nagydíjat

A Forma 1 vezetője, Stefano Domenicali szerint helyesen cselekedett a vezetőség, mikor a nagy esőzések miatt eltörölték az Imolai Nagydíjat.

Olaszország északi tartományait két héten belül másodszor sújtotta olyan súlyos időjárási front, amelynek következtében a folyók partjai megáradtak, aminek következtében ezreknek kellett elhagyniuk otthonaikat, míg mások háztetőkön kerestek menedéket.

Bár az imolai versenypálya megúszta az árvizet, a nagydíj gyorsan a helyi hatóságok másodlagos aggályává vált, míg a fő hangsúly a térség közösségeinek és a rászorulóknak nyújtott segítségre helyeződött.

Mivel logisztikai és gyakorlati problémák is felhalmozódtak a helyszínen, a Forma-1 és a verseny szervezője az Emilia Romagna régió illetékeseivel és Imola polgármesterével együtt lemondta az eseményt.

„Olyan tragédia látni, hogy mi történt Imolával és Emilia Romagnával, a várossal és régióval, ahol felnőttem. A gondolataim és imáim az árvíz áldozataihoz, valamint az érintett családokhoz és közösségekhez szólnak.” – mondta Domenicali.

„Szeretném kifejezni hálámat és csodálatomat a hihetetlen segélyszolgálatok iránt, akik fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy segítsenek a rászorulókon és enyhítsenek a helyzeten, ők hősök, és egész Olaszország büszke rájuk.”

Reklám

„A meghozott döntés mindenki számára jó. A helyi közösségek és az F1-es család számára, mivel biztosítanunk kell a biztonságot, és nem kell extra terhet rónunk a hatóságokra, miközben kezelniük kell ezt a szörnyű helyzetet.””

Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem is megszólalt az üggyel kapcsolatban.

„Minden érintett biztonsága és a helyreállítási erőfeszítések jelenleg a legfontosabbak.”

Lefújták az imolai versenyhétvégét a nagy esőzések miatt

Forrás: f1i.com  

Releváns cikkek