Hamilton örül, hogy eltűnt a Barcelonai pálya lassú sikánja
A hétvégi barcelonai Spanyol Nagydíjon 2006 óta először fordul elő, hogy a Forma-1 olyan pályát használ, amelyen a kör végén nincs sikán.
A hivatalos Forma-1-es teszteken még nem használták ezt a pálya elrendezést, és az egyetlen pilóta, akinek van tapasztalata a sikán nélküli Barcelonáról, az, az Aston Martin versenyzője, Fernando Alonso, aki a sikán 2007-es bevezetése előtt öt nagydíjon indult ott.
Lewis Hamilton, aki 17 évvel ezelőtti, címvédő GP2-es szezonja során a korábbi pályán versenyzett, örül, hogy vége van.
„Az autónk sosem szerette azt a sikánt. Én sem szerettem soha. Szóval a 12-es kanyarból fogunk kijönni, és valószínűleg nyélgázzal fogunk végig menni az utolsó kettőn. Nagyszerű lesz a nyakunknak, nagyszerű a gumikopásnak, és szórakoztató lesz.”
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc és a McLaren versenyzője, Lando Norris is csatlakozott a megjegyzéseihez.
„Szerintem a bal első [gumi] sírni fog az egész versenyen. Ez mindenkinél így van. Azt hiszem, nagy kihívás lesz a beállítások tekintetében is, hogy megpróbáljuk a lehető legjobban segíteni a bal elejét. Remélem, hogy az új alkatrészekkel, amiket hozunk, jók leszünk a gumikezeléssel, mert arra számítok, hogy ez lesz a legfontosabb Barcelonában” – mondta Leclerc.
Norris azt jósolta, hogy a változtatásnak jelentős hatása lesz a gumistratégiára a verseny során.
„A 12-es kanyar, ami eredetileg a jobbos kanyar volt, már eddig is gyilkos volt a bal első számára következő kanyarnál, most pedig két nagy sebességű kanyarunk van. Lehet, hogy egy kicsit menedzsmentverseny lesz, még inkább, mint amilyen.”
„Talán ez mindenkit arra kényszerít, hogy inkább egy- [vagy] kétállásos [kiállás] legyen. Fogalmam sincs. Talán a boksziállások egy kicsit magasabbak lesznek, nem vagyok benne biztos. Várunk és meglátjuk. De már nagyon várom.”
A Haas duója, Nico Hulkenberg és Kevin Magnussen is lelkesen várja, hogy először autózhasson a sikán nélküli Barcelonában.
„Izgalmas lesz kipróbálni az eredeti elrendezést a sikán nélkül. Mindig is nagyszerű kanyarsorozatnak tűnt – az utolsó két kanyar -, mivel olyan nagy sebességű. Meglátjuk, mit tesz ez az előzésekkel. Van egy olyan érzésem, hogy talán valamivel jobb lesz az előzés szempontjából, de majd az idő eldönti” – mondta Magnussen.
Hulkenberg kemény nyaktornára számít, és úgy véli, hogy az átlagsebesség növekedésével most már egyértelműen nagyobb igénybevételt jelent.
„Igazából egész jó a változatosság kedvéért, mert sok pilóta, aki már évek óta ott van, már egy kicsit fáradtnak érzi magát, mert ott vannak a szezon előtti tesztek, és néhány más tesztelés az év során, szóval egy kicsit egyoldalúvá válik, szóval most egy kicsit izgatottabb vagyok, hogy tesztelés nélkül megyek oda. Nem versenyeztem ott 2019 óta.”
Forrás: racefans.net
Rába Ármin
Összes cikk: 334Releváns cikkek
Russell Pérezről: Meglepődtem, hogy nem előzött hamarabb
Norris szerint ebben más Piastri, mint Ricciardo
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…