Marad a Heineken a Forma 1-ben, több éves szerződést kötöttek a felek
Az F1 ma bejelentette, további évekre kötöttek szponzori szerződést a Heineken, holland sörkészítő vállalattal.
Az amszterdami székhelyű cég 2016-ban jelent meg a Forma 1-ben, globális szponzorként. Azóta minden versenyhétvén találkozhattak vele a rajongók, többek között reklámtáblák és standok formájában.
A meghosszabbított együttműködés új fejezetet nyit a két fél kapcsolatában. Arra fognak törekedni, hogy az F1 növekvő rajongótáborának világszínvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani, többek között az újonnan bejelentett Heineken nagykövet, Martin Garrix segítségével.
A Heineken tovább fogja hirdetni a felelősségteljes alkoholfogyasztást és az alkoholmentes italaikat. A cég a 2016-os belépése óta a médiaköltségvetése 10%-át erre a programra fordította, ezzel jelezve, mennyire fontos téma ez számukra.
Mindezek mellett a Heineken lesz a 2023-as Las Vegasi Nagydíj promótere, amivel tökéletesen össze tudják boronálni a magas szintű szolgáltatásukat és a párját ritkító rajongói programjaikat, ezzel kielégítve a szurkolókat a hétvége folyamán.
Stefano Domenicali, az F1 elnöke is nyilatkozott a témában.
„Mióta csak elkezdődött az együttműködésünk a Heinekennel, szuper partnernek bizonyulnak, akik arra fókuszálnak, hogy világszínvonalú nyújtsanak a szurkolóinknak, ezzel egyesítve a sportok és szolgáltatások legjavát. Mára kulcsfontosságú szereplői lettek a hétvégéknek. A munka, amit a Heineken belefektet a felelősségteljes ivás hirdetésébe, ugyanolyan fontos számunkra, mint a szolgáltatások minőségének maximalizálása.”
Dolf van den Brink, a Heineken vezérigazgatója szintén nagyon pozitívan jellemezte a két cég kapcsolatát.
„Az F1 rettentő gyorsan növekvő és folyamatosan változó a szurkolói tábora volt az egyik ok, amiért meghosszabbítottuk az együttműködést. Ez egy remek lehetőség, hogy továbbra is magas minőségű szurkolói szolgáltatásokat nyújthassunk, miközben promótáljuk a felelősségteljes alkoholfogyasztást. A Las Vegasi versennyel együtt 2023 lesz a legizgalmasabb szezon számunkra!”
A Formula 1 gyerekeknek szóló közvetítést fog készíteni a Magyar Nagydíjról
Práder Patrik
Összes cikk: 241Releváns cikkek
Van még min dolgozni a Mercedesnél
A McLaren csapatfőnöke az Alfa Romeo-nál folytatja
Hamilton bocsánatot kért Piastritól az ütközés miatt
Verstappent nem érdekli Schumacher és Hamilton rekordja
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…