Leclerc: Többet küzdünk, mint amire számítottam
Miután Charles Leclerc szombaton a 19. helyre kvalifikált, a versenyen is csak a 11. helyig jutott. Charles Leclerc elismerte, hogy a Ferrari szezonja rosszabbul alakul, mint attól tartott.
Miután Leclerc elrontotta az időmérőt, a csapat úgy döntött, a parc fermé ellenére változat az autó beálltásain, ezért a monacói a boxutcából indult a versenyen. A kockás zászló a 12. helyen intette le Leclercet, de Yuki Tsunoda 5 másodperces büntetése miatt előrébb ugrott egy hellyel, azonban így sem szerzett pontot.
„Őszintén szólva többet küzdünk, mint amire számítottam”- mondta Leclerc a verseny után. „Jó néhány kiábrándító napunk volt ebben az évben, a mostani összhangban van az év többi részével.
A csapat a hétvégére jelentős fejlesztésekkel érkezett. Leclerc ennek ellenére úgy találta, hogy autója kezelhetősége jelentősen változott a két etap kemény keverékű gumin.
„Úgy tűnik, hogy soha nem jutunk be a gumiabroncsok megfelelő hőmérsékleti zónájába, és amikor mégis, kis meglepetésként ér. Szóval sok munkánk van. Megjött a hőmérséklet, de a szemcsésedés is, ami pedig jobban jött, mint a hőmérséklet. Tehát csak alulkormányzottság volt, mint őrült.”
Forrás: racefans.netAlonso és Leclerc örömmel venné, ha a Spanyol Nagydíj Madridba költözne
Reklám
Práder Patrik
Összes cikk: 233Releváns cikkek
Verstappen világbajnoki szezonja
Vowles szerint a Mercedes ezeken a pályákon lesz erősebb
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…