Quantcast
Hamilton: Emelem kalapom a csapat előtt
Legfrissebb híreink
Hamilton: Emelem kalapom a csapat előtt
2023 Spanish Grand Prix, Saturday - Stephen Reuss
Formula 1

Hamilton: Emelem kalapom a csapat előtt

Lewis Hamilton nagyon hálás a csapatának, amiért ennyit tudtak fejlődni év eleje óta.

Hamilton rögtön a rajtnál megelőzte Lando Norrist, – igaz, kis ütközéssel – majd később Carlos Sainzot is, ezzel átvéve a második helyet. A brit pilóta a verseny végéig védte a helyét, másodikként intette le a kockás zászló. Csapattársával, George Russellel ünnepelhetett, aki a 12. helyről lett harmadik.

A Spanyol Nagydíjon a Mercedes 33 pontot gyűjtött, amivel a második helyre léptek a konstruktőri világbajnokságban, az Aston Martin elé. Hamilton a gyárat méltatta a nagy teljesítménybeli ugrásért.

„Egyértelműen nem vártuk ezt, szóval emelem kalapom a csapat előtt. Nagy, nagy köszönet mindenkinek a gyárban a nagy hajtásért. Még mindig előrébb van picit a Red Bull, de folytatjuk az üldözésüket. Ez egy lenyűgöző eredmény, George is jó munkát végzett.”

Max Verstappen az első helyről nyerte meg a versenyt, majd 24 másodperces előnnyel futott be a Mercedes előtt. Hamilton szerint a Red Bull „egy kicsit túl gyors jelen pillanatban, de rajta vagyunk az ügyön.”

„Egyszerre csak egy lépés. Ha ennél is közelebb tudnánk kerülni hozzájuk az év végén, az szuper lenne. De ha nem, majd jövőre.”

Reklám

George Russell csapattársához hasonlóan meg volt lepve az eredményüktől.

„Köszönet a csapatnak a remek autóért. Szórakoztató verseny volt. A 12. helyről egészen a 3-ra jutottam. Ez remélhetőleg egy jel a csapatnak.”

Russell elmondta, érezhető a különbség a továbbfejlesztett W14-esen, az eredetihez képest.

„Egyértelműen jobbnak érződik. Csak jönnek a köridők, és amikor összehasonlítjuk az Aston Martinnal vagy a Ferrarival, egyszerűen csak gyorsabbak vagyunk.”

Hamilton örül, hogy eltűnt a Barcelonai pálya lassú sikánja

Reklám

Forrás: racefans.net  

Releváns cikkek