Verstappen-Hülkenberg első sor! – Kanadai Nagydíj időmérő
Cikkünk frissült, miután bejelentették Nico Hülkenberg büntetését.
A szabadedzésekhez hasonlóan az időmérő is esős volt a Kanadai Nagydíjon, és volt, aki nagyon jól járt ezzel.
Ahogy elkezdődött az időmérő, úgy is állt meg néhány perccel a kezdés után az egész. Az Alfa Romeo pilótája, Zhou Guanyu kezdett panaszkodni a rádióban, gond volt a hajtásával. Előbb még úgy tűnt, hogy vissza tud menni a boxutcába, majd mégis félre kellett állnia a pályán, ami miatt piros zászlót kezdtek lengetni. Végül egy gyors újraindítás után éltre tudta kelteni az autóját és vissza tudott menni a boxba, de ekkorra már mindenki bevonult a piros zászló miatt. Így, hogy nem kellett autót menteni, gyorsan újraindult a Q1. Az első szakaszban végig átmeneti esőgumit használtak a versenyzők, de még így is rettentően csúszkáltak néhány részén a pályának. Végül Yuki Tsunoda, Pierre Gasly, Nyck de Vries, Logan Sargeant és Zhou Guanyu nem jutott tovább.
A Q2-ben Alex Albon és a Williams volt az első, akik száraz gumikkal mentek pályára, és ezzel hatalmasat nyertek. Kellett néhány bemelegítő kör a slick guminak, de végső soron másodpercekkel gyorsabb volt Albon a száradó pályán a többieknél. Mire ezt más csapatok is észrevették, újra eleredt az eső, és az egész terv ment a kukába, már nem lehetett javítani. Így történhetett az, hogy Charles Leclerc és Sergio Pérez is kiesett a Q2 végén. Rajtuk kívül még Lance Stroll, Kevin Magnussen és Valtteri Bottas esett ki.
A Q3-ban Max Verstappen ment ki elsőnek pályára, ami előny volt számára, ugyanis így senki nem verte fel a vizet előtte, nem akadályozta a pályán. Közben egyre csak romlottak a körülmények, és egy gyorskörön kívül nem nagyon tudtak többet menni, mivel Oscar Piastri falba tette az autóját az 5. kanyarnál. A fiatal ausztrál alatt megpörgött az autó, és még így is szerencsésen érkezett a falba. Azonnal piros zászlót kezdtek lengetni, de még mielőtt ezt bejelentették, Nico Hülkenberg egy hatalmas körre a második helyre ugrott, Verstappen mögé és Alonso elé. A piros zászló alatt végig esett az eső, így utána már nem volt esély a javításra.
Frissítés: Nico Hülkenberget három helyes rajtbüntetéssel súlytották, így mégsem indulhat az első sorból.
Práder Patrik
Összes cikk: 241Releváns cikkek
A McLaren csapatfőnöke az Alfa Romeo-nál folytatja
George Russell az első, aki idén legyőzött egy Red Bullt
Környezetvédelmi akkreditációt kapott az AlphaTauri
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…