Verstappen pole pozíciója veszélyben van
Max Verstappen az Osztrák Nagydíj pole pozíciójának elvesztését kockáztatja, mivel a stewardok vizsgálatot folytatnak ellene.
A Red Bull versenyzőjje a mai kvalifikáción zsinórban negyedik pole pozícióját szerezte meg, viszont a Q1-ben történt incidens miatt beidézték a felügyelők. A testület azt vizsgálja, hogy akadályozta-e Kevin Magnussen aki éppen körön volt.
Az incidensre alig hat perccel a Q1 vége előtt került sor. Verstappen éppen a második egymást követő hűtő körét kezdte meg, miután addig a leggyorsabb idejét futotta. Ahogy csökkentett sebességgel kanyarodott az első kanyarba, a pálya bal oldalán lévő versenyvonalon maradt a kijáratnál, a szegélykövön maradva.
Verstappen mögött Magnussen kezdte a kört. A Red Bull csökkentett sebessége miatt Magnussen az első kanyarhoz közeledve fehér zászlót kapott, ami azt jelezte, hogy az előtte haladó autó jelentősen leszakadt a tempóról. A Haas pilótája az egyes kanyar kijáratánál utolérte a Red Bullt, Verstappen pedig balra húzódott tovább, hogy megpróbáljon helyet hagyni Magnussennek, aki versenytempóban elment mellette a jobb oldalon.
„Max Verstappen teljesen útban volt” – panaszkodott Magnussen a csapatrádión keresztül.
Végül Magnussen befejezte a körét, és személyes legjobb időt autózott, amivel a 14. helyről a kilencedik helyre lépett előre.
Ha Verstappenről kiderül, hogy feleslegesen feltartotta riválisát, valószínűleg büntetést kap, ami a pole pozíciójába kerül. A két héttel ezelőtti Kanadai Nagydíjon négy versenyzőt is megbüntettek akadályozásért, és mindannyian három rajthelyes büntetést kaptak. Az F1 szabályai szerint a kvalifikáción elszenvedett büntetéseket a nagydíjra alkalmazzák, nem pedig az azt megelőző sprintfutamra.
Ezért Charles Leclerc örökölheti a pole pozíciót, ha Verstappent megbüntetik.
Forrás: racefans.net
Rába Ármin
Összes cikk: 340Releváns cikkek
Oscar Piastri hízelgőnek tartja Eddie Jordan megjegyzéseit
Toto Wolff Lewis Hamilton szerződéséről beszélt
A McLaren élő idejű szponzorpanellel érkezik Austinba
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…