Quantcast
Vowles felfrissítette a Williams-t
Legfrissebb híreink
Vowles felfrissítette a Williams-t
Formula 1

Vowles felfrissítette a Williams-t

Dave Robson, a Williams egyik vezető mérnöke nyilatkozott arról, hogy James Vowles milyen hatással volt a csapatra az érkezése után.

Miután 2022-ben a tabella végén végeztek, a Williamsnél úgy döntöttek, hogy megválnak a csapatfőnöktől, Jost Capitotól, akit később James Vowles váltott le. Vowles a Mercedestől érkezett, ahol nyolc világbajnoki cím megszerzésének volt részese stratégiai igazgatóként. A 2009-es világbajnok Brawn GP-nél, valamint a Hondánál és a BAR-nál is dolgozott mérnöki és stratégiai szerepekben.

Dave Robson a Magyar Nagydíj hétvégéjén nyilatkozott a sajtónak. Elmondása szerint Vowles érkezése nagy hatással volt a csapatra.

„James rengeteg tapasztalatot és tudást hozott magával. És azt hiszem, egy teljesen új megközelítést is, amely valóban kezd elterjedni a gyárban.”

„Azt hiszem, ez valószínűleg együtt járt azzal, hogy Alex [Albon] megérett, és egészen nyugodt és következetes, kiegyensúlyozott lett, James pedig valami hasonlót hoz.”

„Ez nagymértékben gyökerezik a közelmúlt legfelsőbb szintű tapasztalataiban, és még csak most fogjuk ezeket bevetni. De rövid távon igen, az egész légkör új, és felfrissült.”

Dave Robson mellett a a Mercedes egyik vezetője, Andrew Shovlin is hozzászólt a témához.

Reklám

“Az a sok jó emlék a versenyekről…Több mint 20 évig ültem James mellett a pitfalon. Egy nagyon meggyőző stratégiai csapattal hagyott itt minket. Szóval most Rosie Wait irányítja őket, és nagyon jó működnek együtt. Részben azért, mert James olyan csapatot rakott össze, ami hallgatott rá.”

“Jó látni, hogy élvezi a munkáját a Williamsnél, és jó hatással van rájuk, mert tudtuk, hogy nekünk nagy veszteség lesz a távozása.”

Wolff: Készen állunk 2024-re

Releváns cikkek