Norris és Piastri már nem csak az Aston Martint akarja elkapni
A McLaren pilótái nem csak az Aston Martin megelőzésére látnak esélyt, de szerintük még a Ferrarira is tudnak kisebb nyomást helyezni.
A McLaren a 2023-as szezont kihívásokkal kezdte, az első két versenyen Bahreinben és Szaúd-Arábiában nem szereztek pontot, és a tabella legvégén voltak, ami jelentős átalakítást indított be, az új csapatfőnök, Andrea Stella vezetésével.
Azóta a McLaren sorsa drámaian megfordult, egy szezon közbeni fejlesztéssel, amely még egy szerencsés futamgyőzelmet is eredményezhet a csapatnak a hátralévő versenyek alatt. Azóta egészen a konstruktőri bajnokság ötödik helyéig tudtak felkapaszkodni. Nagy esélyük van az Aston Martin megelőzésére is, amihez mindössze 12 pontot kell szerezniük – persze, ha az Aston Martin nem szerez pontot a következő versenyen.
Arra a kérdésre, hogy a harmadik hely a Red Bull és a Mercedes mögött reális cél-e, Norris azt mondta:
“Szerintem ez megvalósítható. Néhány versennyel ezelőtt hetvenvalahány pont volt a különbség az Astonhoz képest.”
“Szerintem jó munkát végzünk, nem csak a tempót tekintve, de volt egy 1,8 másodperces boxkiállásunk is, ami elég lenyűgöző a srácoktól. Rendkívül keményen dolgoztak, így az egész csapat jutalmazása csak még motiválóbb és nagyobb lökést jelent minden hétvégén. Szeretik a siker ízét. Ez az első alkalom, hogy ilyen gyakran megkapják, és úgy gondolom, hogy ez csak arra készteti őket, hogy minden hétvégén egyre jobban és jobban vágyjanak rá, szóval a srácok nagyszerű munkát végeznek.”
“Tudjuk, hogy a Mercedes nagyon gyors, valószínűleg majdnem olyan gyors, mint mi voltunk a katari versenyen, csak folyton hibáznak.”
Oscar Piastri hasonló véleményen van csapattársával.
“Azt hiszem, Suzuka és Katar valószínűleg olyan pályák voltak, amelyeket már jó ideje keresünk abból a szempontból, hogy mi fog nekünk kedvezni.”
“79 pont, öt futam és pár sprint alatt? Ez nagy kihívás, de igen, meg fogjuk próbálni. Nyilvánvalóan úgy gondolom, hogy az Astonhoz képesti lemaradás nagyon elérhető, remélhetőleg meg tudjuk csinálni.”
Stella: Piastri egyedülálló tehetség és referencia Norrisnak
Reklám
Práder Patrik
Összes cikk: 302Releváns cikkek
Leclerc: Remélem, remek hétvégénk lesz
Seidl: A McLaren egy nagyszerű lehetőséget szalasztott el
Ebben változott Verstappen a gokartos évek óta
Kiemelt hírünk
Csatlakozz a Simboostr 50%-os karácsonyi akciójához és Nyerd Meg a 1500 eurós szimulátor szettet!
Mint ahogy már korábban írtuk, az AI technológiákkal működő Simboostr most már elérhető az F1 23 nevű Forma-1-es simcade játékhoz,…