Verstappen idén harmadjára is diadalmaskodott Amerikában
A megszokottnál kisebb előnnyel, de Max Verstappen behúzta a Las Vegas-i Nagydíjat, és idén harmadjára győzött Amerikában.
A rajtnál Verstappen rögtön beugrott Leclerc mellé, de a holland nem tudta bevenni az első kanyart, és leterelte Leclercet a pályáról. Miután visszatértek a pályára, Verstappen nem adta vissza Leclerc pozícióját, ezért kapott egy 5 másodperces büntetést.
“Kemény volt. Megpróbáltam rámenni Charlesra az elején. Szerintem mindketten elég későn fékeztünk, aztán elfogyott a tapadásom, és egy kicsit szélesre kerültünk, ezért a bírók megbüntettek.”
Miután a 25. körben összeértek Russellel, a törmelékek mennyisége miatt beküldték a biztonsági autót, és Verstappen visszaesett néhány helyet a mezőnyben.
“Azt hiszem, örültünk, hogy nem kellett hozzányúlnunk [a szárnyhoz], mert már elég töröttnek tűnt. Természetesen a szerkezete rendben volt, de ez soha nem ideális, mondjuk így. Mindig egy kicsivel több volt az alulkormányzottság, de szerencsére így is meg tudtuk nyerni a versenyt.”
“Persze ettől kicsit hátrább kerültünk, jó néhány autót meg kellett előznöm, aztán ismét bejött a Safety Car.”
A verseny végére azonban fel tudta magát tornázni a harmadik helyre, majd egy körön belül megelőzte Pérezt és Leclercet is. Végül Verstappent inthette le elsőként a kockás zászló, és megszerezte pályafutása 53. győzelmét, idén a harmadikat Amerikában. Nem sokon múlott, de Charles Leclerc lett a második, Sergio Pérez pedig a harmadik. A mexikói ezzel bebiztosította a második helyét a világbajnokságban.
“Tisztán lehetett látni, hogy a DRS nagyon erős volt, szóval még akkor is, ha átveszed a vezetést, ha a mögötte lévő a DRS-en belül marad, akkor is lehetősége lenne visszavágni. Szerintem nagyon jó versenyzés jött létre, nagyon szórakoztató volt.”- mondta Verstappen.
A verseny után autóval átvitték a dobogósokat a Bellagio Hotelbe, hogy ott adhassanak interjút. Verstappen ezt üzente az amerikai szurkolóknak:
“Remélem, mindenkinek tetszett – nekünk biztosan. Már nagyon izgatott vagyok, hogy jövőre visszatérhessek ide, és remélhetőleg megpróbálhatok valami hasonlót összehozni.”
Íme a végleges befutó:
- Max Verstappen
- Charles Leclerc
- Sergio Pérez
- Esteban Ocon
- Lance Stroll
- Carlos Sainz
- Lewis Hamilton
- George Russell
- Fernando Alonso
- Oscar Piastri
- Pierre Gasly
- Alex Albon
- Kevin Magnussen
- Daniel Ricciardo
- Zhou Guanyu
- Logan Sargeant
- Valtteri Bottas
- Yuki Tsunoda
- Nico Hülkenberg
- Lando Norris (DNF)
Verstappen: A Leclerc incidensért kapott büntetés a helyes döntés
Práder Patrik
Összes cikk: 295Releváns cikkek
Hamilton: A csapat rossz döntést hozott a kiállással
Kiemelt hírünk
Csatlakozz a Simboostr 50%-os karácsonyi akciójához és Nyerd Meg a 1500 eurós szimulátor szettet!
Mint ahogy már korábban írtuk, az AI technológiákkal működő Simboostr most már elérhető az F1 23 nevű Forma-1-es simcade játékhoz,…