Quantcast
Legfrissebb híreink
Bemutatta idei autóját a McLaren, az MCL60-ast
Fotó: Twitter @McLarenF1
Formula 1

Bemutatta idei autóját a McLaren, az MCL60-ast

A hatodik bemutatott idei autó a McLaren MCL60-asa, változott, de a csapat különleges apropója mellett a csapat klasszikus elemei is megtalálhatóak rajta.

A McLaren ma este mutatta be az idei MCL60 névre keresztelt versenyautóját, a névben a 60-as szám a csapat születésének évfordulójára utal. Nem meglepő módon az idei autó is a már megszokott papaya narancs színt viseli. A bemutatón nagy figyelmet szenteltek a csapat történelmére. Több a “narancsok” számára meghatározó személy gondolatait hallhattuk a bemutató alatt.

Sok téma közül szó eset arról is, hogy a csapaté a Forma-1 jelenlegi legfiatalabb versenyzőpárosa. Hiszen Lando Norris és Oscar Piastri életéveinek összege 44, amely csak 3 évvel haladja meg a legidősebb versenyző, Fernando Alonso korát. A bemutató során megszólalt Zak Brown tulajdonos és Andrea Stella csapatfőnök is. Mindketten arról biztatták a nézőket, hogy autójuk az idei évre nagyot fejlődött ugyanakkor megjegyezték, hogy az idei év legkomolyabb kihívása a teljesítmény fenntartása és fejlesztése lesz.

https://twitter.com/McLarenF1/status/1625181671661223946?ref_src=twsrc%5Etfw

Az autón megjelennek új és visszatérő szponzorok is, a legjobban talán a Google szponzorációja szemmel látható. A vállalat több helyet kapott arculatának az új autón, amely színösszeállításában is nagyban hasonlít a tavalyi autóhoz. Az autó a február 23-a és 25-e között megtartott közös tesztnapokon fog a nagyközönség elé kigurulni. Fontos megjegyezni, hogy az autó különböző részei még változhatnak, így nem éri meg messzemenő következtetéseket levonni az autóról.

 

Forrás: McLaren  

Releváns cikkek