Quantcast
Legfrissebb híreink
Slide Up
x
Leclerc elmesélte, hogy milyen volt először találkozni Michael Schumacherrel
Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool
Formula 1

Leclerc elmesélte, hogy milyen volt először találkozni Michael Schumacherrel

Leclerc visszaemlékezett arra, amikor először találkozott a legnagyobb Ferrari legendával, Michael Schumacherrel.

Leclerc még alig volt hároméves amikor Michael Schumacher megszerezte az első bajnoki címét a Ferrarival 2000-ben.
Az azt követő években Schumacher pedig sorra nyerte a bajnoki címeket, ami kétségtelenül korai emlékeket jelentett a monacói fiatalember életében.

Mint ahogy sok F1-es versenyző, Schumacher is különleges helyet foglal el Leclerc szívében, viszont ahogy azt már korábban bevallotta, Ayrton Senna volt a példaképe, Schumachert viszont a kedvencei közé sorolta.

A német 2004-es utolsó bajnoki címe óta csak Kimi Räikkönen-nek sikerült elérnie a Ferrari végső célját, amit Leclerc jelenleg próbál úgyszintén elérni.
Ahogy a 2023-as szezon is közeledik a kezdethez, a Ferrari versenyzője beszámolt a “Le Prodige” című könyvében az emlékeiről, hogy milyen volt az első találkozása Schumacherrel.

“Egy napon, amikor gokartoztam, Schumacher éppen F1-es teszten volt. Ez egy nagyon különleges pillanat volt számomra. Emlékszem arra ahogy beléptünk a paddock-ba, ahol volt esélyem találkozni vele, nagyon izgalmas volt. Ráadásul nem volt túl sok ember, ezért volt ideje beszélgetni velünk.”

“Aláírta a ruháinkat, és beszélt velünk mielőtt visszament volna a garázsba. Nagyon édes volt, és nagyon lenyűgözött. Már nem emlékszem arra, hogy mit mondott, mivel amire csak fókuszálni tudtam, az a piros ruhája volt. Soha se gondoltam volna, hogy egy napon én is azt fogom viselni.”

A téliszünet során Leclerc-nek volt esélye kipróbálni a német 2003-as autóját, ami a hatodik bajnoki címéhez segítette őt. Ezt az élményét az interneten is megosztotta, amiről alább lehet megtekinteni egy videót.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Charles Leclerc (@charles_leclerc)

Egy másik emlék, amelyet Leclerc az életrajzban elmesél, az, amikor először járt Maranellóban, a Ferrari otthonában, és bár a gyárba nem jutott be, az út elég volt ahhoz, hogy maradandó benyomást tegyen rá.

“Az első emlékem Maranellóról Jules-el [Bianchi] volt” – mondta Leclerc barátjáról, aki 2015-ben tragikus módon életét vesztette az előző évi suzukai balesetet követően.

“Volt egy fotózása, és megpróbálta elintézni, hogy én is bemenjek vele, de nem sikerült, ezért kint kellett várnom rá. Igazából csak akkor fogtam fel, hogy az egész város a Ferrarinak van szentelve.”

“Aztán ott ültem kint a parkolóban két órát, és próbáltam elképzelni, hogy hogyan nézhet ki az épület belülről. A fejemben valami hasonló volt, mint amikor az Umpa-lumpák szaladgálnak a Charlie és csokigyárban.”

 

Forrás: planetf1.com  
Slide Up
x

Releváns cikkek