Quantcast
Legfrissebb híreink
Steiner: Ricciardo milliókat akart a Haas-tól
Fotó: Haas F1 Team
Formula 1

Steiner: Ricciardo milliókat akart a Haas-tól

Egy videóból kiderült, hogy Günther Steiner visszautasította azt az összeget, amit Daniel Ricciardo kért a Haashoz való csatlakozásért.

Miután megerősítették Ricciardo McLarenből való távozását, az ausztrál megpróbált helyet találni 2023-ra. De mivel egyik ajtó a másik után csukódott be, úgy tűnt, hogy nincs reménye arra, hogy egy topcsapatnál kössön ki.
Ez azt jelentette, hogy a felkínált csapatok kaliberét tekintve egy szinttel lejjebb kellett lépni, és csak egy kiemelkedőbb csapat volt, amelyiknek szüksége volt egy pilótára.

Akkoriban ez a Haas volt, akik még mindig fontolgatták, hogy megtartják-e Mick Schumacher, avagy más versenyző után néznek, és úgy tűnik, Ricciardo a lista élén állt.

Ahogy a Netflix Drive to Survive című sorozatának egyik hamarosan induló epizódjából kiderül, a csapatfőnök Steiner éppen Kevin Magnussennel ült le tárgyalni, amikor a figyelem az ausztrálra terelődött. Magnussen izgatottan fejezte ki, hogy jó lenne, ha a McLaren egykori versenyzője, a csapattársa lenne. Viszont Steiner hamarosan kidobta az ötletet az ablakon.

“Nem engedhetjük meg magunknak, Kevin. 10 kibaszott milliót akar. Minimum!”

Figyelembe véve, hogy Magnussen a hírek szerint évi 5 millió dollárt keres, ez radikális változást jelentett volna a Haas bérstruktúrájában.

“Mit szólnál Hulkhoz?” – hangzott el egyszer egy másik beszélgetéskor, amikor Magnussen megkérdezte Steinert a témáról. Azóta német versenyző visszatért, és leváltotta fiatal honfitársát Mick Schumachert az amerikai csapatnál.

Nico Hulkenberg, Haas F1 Team
Fotó: Haas F1 Team

A hatalmas fizetési igények arra utalnak, hogy Daniel Ricciardo sosem érdeklődött a Haas-ülés iránt. Ricciardo a hírek szerint 17 millió dollárt keresett a McLaren-es időkben, és még ez az összeg sem érte el azt a 42 millió dollárt, amit szezononként kapott a Renault-nál. Az a tény, hogy Ricciardo a Haasnál a McLarennel megegyező nagyságrendű szerződést akart, arra utal, hogy soha nem állt szándékában a csapathoz csatlakozni.

Az ausztrál némileg világossá tette, hogy 2024-ben szeretne újra a rajtrácson lenni, így sokkal jobban néz ki számára, ha azt mondhatja, hogy a Haas nem tudta teljesíteni a szerződési igényeit, mintha ő mondott volna nemet. Egyértelmű, hogy miután az Alpine-hoz hasonló helyeket elfoglalták, Ricciardo szívügye volt egy év kihagyás a felfrissüléshez, és ezek a szerződéses leleplezések csak alátámasztják ezt.

 

Forrás: planetf1.com  

Releváns cikkek