Quantcast
Legfrissebb híreink
Új esély nyílt egy második Mexikói Nagydíjra Pérez apja szerint
Formula 1

Új esély nyílt egy második Mexikói Nagydíjra Pérez apja szerint

Az idei évvel kezdve 23 Forma-1-es verseny került be a naptárba, ami egy rekord számot hozott össze a száguldó cirkusz az eddigi történelme során.

Viszont nagy esély nyílt arra az eshetőségre is, hogy ezt a számot még tovább növeljék, ugyanis Sergio Pérez apja az elmúlt három év során egy újabb Mexikói Nagydíj megszervezésén dolgozott.
S úgy tűnik, hogy erre az aktivitásra a Formula 1 és az FIA is vevő, így zöld utat adtak a jelentkezésre.

Antonio Pérez elmondta, hogy a tervek és a folyamatok már előrehaladott állapotban vannak, ezért esély nyílhat arra a jövőben, hogy egy második Mexikói Nagydíjnak is otthont adjanak az országban. A jelentkezést pedig július közepén tervezik leadni az üzleti partnereivel.

“A legfontosabb az, hogy az FIA és az F1 várja a jelentkezésünket, ezzel pedig megnyitották nekünk az ajtókat.”

Korábban megpróbálták a lehetséges nagydíjat elvinni Jalisco államba, és ott a Guadalajara-ba ahonnan a Pérez család származik. Viszont ez nem volt lehetséges, ezért a partmenti Cancun-ban állapodtak meg, mint lehetséges helyszín. Nagy valószínűséggel ez a pálya is csatlakozni fog a városi pályák sorába, így talán betöltve a 8. helyet a listában.

A továbbiakban még az idősebbik Pérez elmondta, hogy szerinte ez lesz a legjobb nagydíj a világon, a történelemben és az országban.

A projekt mögött még Carlos Slim is ott áll, egy rendkívül gazdag mexikói üzletember, aki főképp a motorsport szponzorálásáról ismert világszerte és arról, hogy Sergio Pérez egyéni támogatója is. A nagydíj valószínűleg majd csak 2025 és 2030 között kerül megrendezésre, ha egyáltalán sikerül végig vinni a projektet.

Red Bull 1-2, Alonso a dobogón – Bahreini Nagydíj összefoglaló

Forrás: gpblog.com  

Releváns cikkek