Leclerc indulhat elsőként, Verstappen csak a harmadik az időmérőn
Bár a Q1-ben és a Q2-ben átlagosan szerepelt a Ferrari, az utolsó szakaszban a semmiből előhúzták a polehoz szükséges tempót, és Leclerc meg is szerezte az első rajtkockát.
Bár a második szabadedzés után azt mondta, hogy hatalmas meglepetés lenne, ha megszerezné a polet, most mégis ő volt a leggyorsabb az időmérőn.
“Őszintén szólva nem számítottam arra, hogy ma a pole pozícióban leszek.”- mondta Leclerc az időmérő után. “Már a holnapi versenyre koncentrálunk, mert [volt] sok pole pozíciónk, de most ezt holnap győzelemre kell váltanunk.”
Az időmérő másik meglepetése Daniel Ricciardo és az AlphaTauri taktikája volt. Tsunoda szinte feladta az időmérőjét, hogy csapattársának segíthessen, ugyanis a klasszikus szélárnyékozó taktikát alkalmazták, ami egy ilyen hosszú egyenest tartalmazó pályán teljesen logikus, más csapatok mégsem használták. Olyan jól kivitelezték, hogy Ricciardo csak az egyenes legvégén érte utol Tsunodát, így akár 3-4 tized előnyt is szerezhetett minden körében. Aztán Tsunoda kiesettet a Q2-ben, de Ricciardo egyedül is fel tudott érni a 4. helyre a Q3-ban.
A két Red Bull mondhatni leszerepelt az időmérőn. Max Verstappen harmadik, a hazai nagydíját élvező Pérez csak ötödik lett.
Így néz ki a 21 órakor kezdődő verseny rajtrácsa:
- Charles Leclerc
- Carlos Sainz
- Max Verstappen
- Daniel Ricciardo
- Sergio Pérez
- Lewis Hamilton
- Oscar Piastri
- George Russell
- Valtteri Bottar
- Zhou Guanyu
- Pierre Gasly
- Nico Hülkenberg
- Fernando Alonso
- Alex Albon
- Yuki Tsunoda
- Esteban Ocon
- Kevin Magnussen
- Lance Stroll
- Lando Norris
- Logan Sargeant
Práder Patrik
Összes cikk: 302Releváns cikkek
Horner: A F1-nek szüksége van egy amerikai Verstappenre
Íme a szombati sprintfutam rajtrácsa
Mercedes: Levél a rajongóinkhoz
Kiemelt hírünk
Csatlakozz a Simboostr 50%-os karácsonyi akciójához és Nyerd Meg a 1500 eurós szimulátor szettet!
Mint ahogy már korábban írtuk, az AI technológiákkal működő Simboostr most már elérhető az F1 23 nevű Forma-1-es simcade játékhoz,…