Így változik a szingapúri pálya nyomvonala jövőre
Felújítás miatt 2023-ban már nem azt a Szingapúri Nagydíjat fogjuk látni, mint eddig. Megváltozik a Marina Bay Circuit 3. szektora.
Néhány napja jelentette be a szingapúri verseny szervezője, hogy 2023-tól ideiglenesen megváltozik a pálya harmadik szektora – írja a RaceFans.net. 4 teljes kanyart vesznek ki, – pontosabban a 16-os és a 19-es kanyar közötti szakaszt – így a 23 kanyar helyett csak 19 lesz. A pálya ezen szakasza egy mesterséges platformon „lebeg” az óceán felett. Az itt lévő stadion kialakítású kilátókat fogják felújítani. A tervek szerint 2023 márciusában kezdődnek a munkálatok és 2026 közepére lesz kész. A befejezés után az ottani kilátók megnövekedett befogadóképessége 30.000 fő lesz.
A pálya rövidülése a köridőkre is nagy hatással lesz. A négy lassú kanyar helyett egy hosszú egyenes lesz, így viszont valószínűleg megoldódik a túl hosszú futamidő problémája is. Több Szingapúri Nagydíjat sem tudtak teljesíteni a versenyzők a 2 (korábban 3) órásra maximalizált versenyidő miatt, így azonban nagyobb esély lesz a megszokott befejezésre.
A felújítás utáni pályarajzot még nem mutatták be. A módosítások egyelőre nem véglegesek, még hivatalossá kell tennie az FIA-nek.
Borítókép: Haas Media
Práder Patrik
Összes cikk: 233Releváns cikkek
Sargeant: Kiábrándító az eredmény
Jönnek az új esőgumik a Forma-1-be!
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…