Button: Norrisnak már győztes autóban kellene ülnie
Jenson Button 2009 Forma-1-es világbajnoka megkérdőjelezi Lando Norris döntését, azt illetően, hogy egy hosszútávú szerződést írta alá a McLaren-nel, felhozva azt, hogy a karrierje ezen szakaszában már győzelemre alkalmas autóban kellene ülnie.
Norris tavaly, röviddel a 2022-es szezon megkezdése után kötött szerződést a wokingiakkal, aminek keretében 2025-ig odaláncolta magát a csapathoz.
Akkoriban Button meglepőnek tartotta, hogy annak ellenére is aláírta a szerződést, hogy nem alakult túlságosan jól a szezon azon része, és az autó sem volt túl jó.
Egy évvel később a brit véleménye nem változott Norris helyzetét illetően.
„Meglepődtem amikor aláírta a hosszútávu megállapodását, mert ebben a sportban sosem tudhatod, hogy ki lesz elől, ezért egy nyerő autóban kell lenned. Csak a tehetséged nem elég ahhoz, hogy elől legyél. ”
„Tudod, hogy segítened kell a csapatnak a fejlesztésben, de ehhez egy versenyképes autó kell, amivel versenyeket lehet nyerni. Viszont ezt a McLaren még nem adta meg neki.”
A 23 éves Norris az ötödik szezonja hajnalán van a McLaren csapatával, és erősen hisz abban, hogy a wokingiak visszatérhetnek oda, ahol fénykorukban voltak, ezért abban bízik, hogy ez a lojalitása kifizetődik majd egyszer.
Viszont Button szerint mostanra már világbajnoki címért kellene harcolnia.
„Jól csinálják a dolgokat, de a karrierje ezen pontján már egy nyerő autóban kellene, hogy legyen.”
„Szóval majd meglátjuk, hogy a következő években, hogy alakul a sora, remélem, hogy a McLaren, az Alpine és az Aston Martin közelebb lép az élmezőnyhöz és akár megnehezítik majd a dolgukat. Remélhetőleg 2023-ban, és 2024-ben még inkább látni fogjuk ennek az előnyeit.”
Forrás: F1i.com
Rába Ármin
Összes cikk: 333Releváns cikkek
Megmondták Péreznek, hogy férkőzzön be Verstappen bőre alá
Verstappen a leggyorsabb, viszont Sainzé a pole
2027-ig marad az Osztrák Nagydíj a versenynaptárban
George Russell az első, aki idén legyőzött egy Red Bullt
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…