Az Aston Martin megerősítette, hogy Lance Stroll versenyezni fog Bahreinben
Lance Stroll, az Aston Martin versenyzője kihagyta a tesztelést, miután Spanyolországban kerékpározás közben csuklósérülést szenvedett; kisebb műtéten esett át azóta, és a csapat bejelentése alapján versenyezni fog a nyitóhétvégén.
Stroll szerencsétlen balesete után kétségek merültek fel a részvételével kapcsolatban, mivel csuklósérülést szenvedett.
Elmondása szerint frusztráló volt, hogy nem vehetett részt a csapat tesztelésén, viszont keményen dolgozik azon, hogy visszatérhessen a pályára.
„Frusztráló volt, hogy nem lehettem ott bahreinben, és főleg azért, hogy kihagytam azt a három napot amíg tesztelhettem volna. Viszont a csapat és én is úgy gondoltuk, hogy az lesz a legjobb megoldás, ha a rehabilitációmra fókuszálunk, tehát hogy, jól legyek a hétvégére, és az azt követő hosszú szezonra.”
https://rajtvonalmagazin.hu/f1/2023/02/27/2022-vs-2023-szabalyvaltozasok/
A továbiakban még elmondta, hogy hogyan esett meg vele a baleset, és hogy milyen célokkal indul neki az idei szezonnak.
„Ez egy szerencsétlen baleset volt, mivel leestem a biciklimről amikor egy kátyúba hajtottam, de szerencsére a sérülés nem volt jelentős, ezért egy kisebb műtét gyorsan megoldotta a problémát.
Azóta pedig keményen dolgozom a csapattal, hogy biztosítsam, hogy a hétvégi versenyre teljesen fitt legyek.”
„Szeretném megköszönni a Forma-1-es közösségnek a támogatást, valamint a csapatnak, akik segítettek a felépülésemben. Most már készen állok arra, hogy lehajtsam a fejem és a hétvégén a versenyzésre koncentráljak – amit már nagyon várok.”
Stroll felépülésén túl pedig Felipe Drugovich és Stoffel Vandoorne is a helyszínen marad az Aston Martin tartalékpilótájaként ezen a hétvégén, aminek a menetrendjét itt lehet elérni.
Rába Ármin
Összes cikk: 334Releváns cikkek
Marko: Az AlphaTaurival való együttműködés végig parázslott
Bottas: Még mindig Lewis a leggyorsabb
Tsunoda: Kiábrándító a büntetés, nagyon kiábrándító
Így néz ki az idei, 2023-as Brit Nagydíj menetrendje
Wolff: Készen állunk 2024-re
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…