Mike Krack: Meglepően jó a hangulat, főleg a garázsban
Mike Krack csapatfőnök elmondása szerint a morál az Aston Martinnál továbbra is “meglepően erős” annak ellenére, hogy a közelmúltban visszaestek a bajnokságban. Reagált Lando Norris állításaira is, miszerint a McLaren veszélyezteti a negyedik helyüket a konstruktőri tabellán.
Mike Kracket nemrég a csapaton belüli hangulatról kérdezték.
“Meglepően jó a hangulat, főleg a garázsban. Látható, hogy mindenki vissza akar állni a dobogóra, mindenkinek tetszett ez az év eleji élmény, szóval erős a morál, és ezzel lépést kell tartanunk.”
“De nem csak beszélnünk kell róla, hanem fejlesztéseket kell hoznunk, vissza kell vinnünk az autónkat egy jobb pozícióba, és akkor a morál amúgy is jó lesz.”
Arra a kérdésre, hogy mit várnak az év további részében, így válaszolt: “Ez az egyik legnehezebb kérdés, mert ha visszatekintünk az elmúlt versenyekre, nagyon nehéz jóslatokat tenni.”
“Hegyek és völgyek vannak mindenkinek szerintem, és nagyon nehéz megjósolni, hogy mi fog történni innentől a végéig.”
Lando Norris a Japán Nagydíj után azt mondta, hogy a McLaren jócskán javíthatja 49 pontos lemaradását az Aston Martinnal szemben a bajnokságban, de Krack nem hisz ezekben Norris jóslatainak.
“Nincs befolyásunk arra, amit csinálnak. Tehát minden alkalommal maximalizálnunk kell a saját autónkat, minden edzésen, hogy a maximumot hozzuk ki belőle, és megpróbáljuk az utolsó versenyig küzdeni.”
Práder Patrik
Összes cikk: 302Releváns cikkek
Leclerc: Nem váltok feleslegesen csapatot
Megmondták Péreznek, hogy férkőzzön be Verstappen bőre alá
Kiemelt hírünk
Csatlakozz a Simboostr 50%-os karácsonyi akciójához és Nyerd Meg a 1500 eurós szimulátor szettet!
Mint ahogy már korábban írtuk, az AI technológiákkal működő Simboostr most már elérhető az F1 23 nevű Forma-1-es simcade játékhoz,…