Lewis Hamilton szerint az erőforrás problémája okozott neki egy kis időbeli elmaradást, miután a kvalifikáción három tizeddel maradt el a pole pozíciótól.

A Mercedes versenyzője számára jól alakult az időmérő, ugyanis megnyerte az első és a második kvalifikációs szakaszt is, viszont a harmadikban már nem sikerült megverni a verseny társait. Ehhez az első próbálkozáskor való pályáról lecsúszás vezetett, aminek következtében elvették a körét.
Ami pedig Hamiltont abban a kockázatban hagyta, hogyha nem sikerül teljesítenie az utolsó kört, akkor a 10. helyről kell indulnia a versenyen.

“Az első kör elvesztése mindenképpen megnehezítette az utolsó teljesítését. Nagyon visszafogottnak kellett lennem az utolsó körben, hogy a pálya határain belül maradjak, mert addig a tizedik helyen álltam. Így sajnos nem tudtam olyan keményen nyomni, mint szerettem volna” – mondta Hamilton a RaceFans.net-nek.

Hamilton
Forrás: Group Media Mercedes Benz

A korábbiakban még erőforrás problémái is akadtak, amiket már a kvalifikáció során közölt verseny mérnökével, Peter Bonnington-al.

“Gond van a vezethetőséggel, ember, az utolsó kanyar végén”, mondta a Q2 végén.

“Ez először a Q2 során kezdett el megjelenni, aztán a Q3 során is jelen volt. Szóval lényegében erőforrás kiesés volt, amint a kanyarok kijáratára értem.”

Reklám
Hamilton
Forrás: Group Media Mercedes Benz

“Határozottan úgy gondolom, hogy sok időt veszítettünk az utolsó kanyarban, és gyakorlatilag a legtöbb kanyarban. Nem igazán tudom, mi történt. Gyújtási problémának éreztem, de a csapattól majd megtudom.”

Hamilton úgy véli, hogy motorproblémája miatt “mindenképpen maradt egy kis teljesítmény az asztalon”, úgy véli, hogy a csapat jól felkészült a vasárnapi futamra.

“Ez egy nagyszerű eredmény, másodiknak és a harmadiknak lenni. Nem rossz rajthelyek holnapra, de remélem, a csapatnak sikerül megoldania a motorproblémát.” – zárta Hamilton.

 

 

Borítókép: Group Media Mercedes Benz

Reklám