Red Bull szezonnyitó dominancia – ilyenre már 25 éve nem volt példa
A Red Bull domináns dupla győzelmére Bahreinben, már több mint két évtizede nem volt példa a száguldó cirkuszban.
Egészen az 1998-as Ausztrál Nagydíjig kell visszamennünk, amikor a harmadik helyezett ilyen hátránnyal érkezett be az előtte levők után.
Max Verstappen nyerte a szezonnyitót, csapattársa Sergio Perez előtt, viszont a harmadik helyezett, Fernando Alonso csak mögöttük bő 39 másodperccel szelte át a célvonalat.
A 98′-as szezonnyitó óta, ami szintén egy domináns egy-kettő győzelmet hozott egy Adrian Newey által tervezett autóban, nem történt ilyen a Forma-1 történelmében. Akkor, Mika Häkkinen hozta be McLaren-Mercedesét az első helyre, mögötte a szintén az akkori ezüstnyilasok pilótája, David Coulthard futott be. Mindaddig pedig Heinz-Harald Frentzen csak a harmadik helyen tudott befutni körhátrányban.
A legnagyobb különbség 2004-ben alakult ki, amikor a múlt hétvégéhez hasonlóan Alonso harmadik helyen végzett. Ekkor Michael Schumacher és Rubens Barrichello legyőzhetetlen Ferrarija mögött ért célba.
Habár ezekről a szezonokról sok következtetést nem lehet levonni, egy elég zord képet festenek elénk, hogy mégis mi várható az idei szezonban. Pesszimistán nézve a dolgokat, a Red Bull uralja majd az idei évet, de ha erre gondolunk vajon igazunk van? Nem biztos. Az 1998-as bajnoki csata Schumacher és Häkkinen között bontakozott ki és a végletekig kiélezett csatát hozott, holott a német pilóta az első futamon még csak dobogóra sem állhatott.
Ami az energiaitalosokat illeti, ez volt a legdominánsabb győzelmük tavaly Baku óta. Verstappen bezsebelte karrierje 36. győzelmét, és elvitte a két Ferrari és Fernando Alonso elől a pole pozíciót is, utóbbi több, mint tíz év után rajtolhatott volna az élről.
A jó kezdés ellenére nem mondhatjuk azt, hogy Verstappen egy tökéletes hétvégét futott, mivel az Alfa Romeo kínai pilótája elvitte előle a verseny leggyorsabb körét. Ez legyen a holland legnagyobb problémája.
A probléma inkább a rivális csapatoknál jelentkezett, amíg a Mercedes a tapadással küzdött, addig a Ferrarinak csak egy pilótája tudta befejezni a versenyt.
Alonso jó versenytempójával megszerezte karrierje 99. pódiumját, ezzel már nagyon közel került a jubileumi százas számhoz. Ezzel hazahozta az Aston Martin második pódiumát a visszatérésük óta, de nem szabad elfeledkezni csapattársáról, a fiatal Lance Strollról sem, aki betegségből felépülve, összecsavarozott csuklóval hozta be a brit csapat másik autóját az előkelő hatodik helyre.
Mindenesetre, aggodalomra nincs semmi oka a semleges F1 szurkolóknak sem. Még csak az első verseny ment le a szezonból, és nem szabad elfeledkezni a Red Bull szélcsatornás büntetéséről sem, ami kihatással lehet a teljesítményükre a szezon további részében.
Forrás: racefans.netStroll elmesélte a balesete óta történt visszatérését
Reklám
Fábián Balázs
Összes cikk: 12Releváns cikkek
Megjött az új Ferrari SF-23, nagyközönség várta a bemutatót
Az Aston Martin saját sebességváltót fog építeni 2026-ra
Hamilton: A csapat rossz döntést hozott a kiállással
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…