Galéria: Íme a rajongók által megszavazott Red Bull festés
A Red Bull ebben a szezonban másodszor varázsolta át RB19-est a rajongók kedve szerint.




A csapat “Make Your Mark” versenyének győztes dizájnja Max Verstappen és Sergio Perez 2023-as gépeit díszíti majd az Amerikai Nagydíjon ezen a hétvégén. Az esemény során a Red Bull szurkolói saját festést tudtak tervezni mindhárom egyesült államokbeli versenyre ebben a szezonban. Az első még májusban jelent meg Miamiban, a harmadik pedig a jövő havi Las Vegasi Nagydíjon debütál.
Az austini győztes Franco Cavallone volt Argentínából. Az ihletet a Texas állam zászlajából merítette, és a vörös, fehér és kék vonalak, valamint a díszes, texasi csillagok jellemzik.
“Szabadúszó grafikus vagyok, és ez a legizgalmasabb dolog, amit valaha terveztem!”- mondta Franco, aki repülővel érkezett Austinba, hogy élőben láthassa a művét.
“Olyan, mint egy álom, hogy ez megtörténik velem. Az autón lévő dizájn láttán minden idők legjobb napja lesz ez, alig várom, hogy a pályán lássam.”
Több mint 2000 egyedi festést nyújtottak be a megmérettetésre, és a Red Bull mindegyiket egyenként átnézte, mielőtt a legjobb terveket szavazásra bocsátották volna, amelyen csaknem 25.000 rajongó szavazott.
“Nagyon izgalmas látni, hogy ez az egyedülálló, rajongók által uralt verseny életre kel, és egybeesik a Forma-1-es rajongóink számának növekedésével az Egyesült Államokban.”- mondta Christian Horner. “Szerintem Franco kiváló munkát végzett, és az autó hihetetlenül jól néz ki, a texasi színeket és kultúrát mutatja be.”
Button: Amíg a versenyzők nem szólalnak meg, addig nem fog az F1 változtatni
Práder Patrik
Összes cikk: 302Releváns cikkek
Toto Wolff megdicsérte a csúcsformában lévő Max Verstappent
Így értékeli Frédéric Vasseur az első Ferraris szezonját
Wolff: A Mercedes nem érdemel futamgyőzelmet a W14-essel
Így néz ki az idei, 2023-as Japán Nagydíj menetrendje
Kiemelt hírünk
Csatlakozz a Simboostr 50%-os karácsonyi akciójához és Nyerd Meg a 1500 eurós szimulátor szettet!
Mint ahogy már korábban írtuk, az AI technológiákkal működő Simboostr most már elérhető az F1 23 nevű Forma-1-es simcade játékhoz,…