Leclerc megszerezte 7. poleját a szezonban!
A 62. Francia Nagydíj időmérője a szokásos Ferrari, Red Bull sorrendet hozta. Max Verstappen nem tudta megvédeni a tavalyi rajtelsőségét Leclercel szemben. Az időmérő elején egyből kiesett egy pole esélyes, ugyanis Kevin Magnussen mellett Carlos Sainz is rajtbüntetést kapott. A két pilótának a mezőny végéről kell indulnia, mert több elemet is kicseréltek az autójukban. Előbbi a 20., míg utóbbi a 19. helyről indul.
A Q1-et Charles Leclerc egyből a hétvége leggyorsabb körével (1:31,727) kezdte. Ezután ment a szokásos, nem túl izgalmas körözgetés, küzdve a gyorsabb körért. A Q1 végén elvették Mick Schumacher továbbjutó körét, mert elhagyta a pályát, és már nem volt ideje javítani, szóval kiesett. Kiesett továbbá Pierre Gasly, Lance Stroll, Zhou Guanyu és Nicholas Latifi.
A Q2 első fele nem tartogatott sok izgalmat. Az utolsó néhány percben viszont egymásnak adták a kilincset a kieső zónába a pilóták. A hétvége elején egészen ígéretesen teljesítettek a McLarenek és az Aston Martinok, de Ricciardo és Vettel mégis kiesett a Q2-ben. Emelett, kiesett még Esteban Ocon, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel és Alex Albon.
Izgalmas taktikát talált ki a Ferrari a Q3-ra. Sainz megpróbált szélárnyékot adni Leclercnek, ezzel előnyt biztosítva neki. Első próbálkozásra rosszul időzítették és nem sikerült. Második próbára már sikeresebben teljesítették a feladatot, ezzel bebiztosítva a polet a monacóinak. Az élcsapatok és a középmezőny között ma is nagy volt a szakadék. A harmadik Sergio Pérez és a negyedik Lewis Hamilton között több mint 4 tized különbség volt. Lando Norris egész szép kört futva az 5. lett a kvalifikáción.
A további sorrend a következő:
A futam holnap délután 3 órakor kezdődik.
Práder Patrik
Összes cikk: 241Releváns cikkek
Pérez: Remélhetőleg visszatértem
Ilyen festéseket hoztak a csapatok a Brit Nagydíjra
Nagyot lépett a Forma-1 a fenntarthatóság felé!
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…