Magnussen: Úgy tűnik, hogy a VF-23 jobban fekszik Hülkenbergnek
Kevin Magnussen szerint úgy tűnik, hogy a Haas idei VF-23-as autója jobban működik a mezőnybe visszatérő Nico Hülkenbergnek, miután a német a 10. helyen végzett a 17. helyet elérő Magnussen előtt.
A dán véleménye szerint ez egy olyan dolog, amin biztosan dolgoznia kell majd.
Az előző szezon során Magnussen viszonylag simán megverte az akkor még mezőnyben lévő csapattársát, Mick Schumachert, viszont úgy tűnik, hogy az idei év során nem lesz olyan könnyű dolga, mint az volt tavaly.
Hülkenberg 2019 után tért vissza a rajtrácsra, és a 10. helyet szerezte meg a szezonnyitó bahreini időmérőn, miközben Magnussen már kvalifikáció első szakaszában kiesett.
A nyitó szakaszon elért 1:31.892-es ideje hét tizeddel volt lassabb Hülkenberg legjobbjánál, a 30 éves pilóta pedig végignézte, ahogy csapattársa továbbjut az utolsó szakaszra.
„Valahogy nem voltam formában. Nem igazán találtam meg a tempót, aztán az utolsó kanyarban Perezzel együtt elvesztettem pár tizedet.”
„Amikor ilyen közel van, akkor az azt jelenti, hogy vége a játéknak, ki kell jutnod a Q1-ből. Szuper szoros a helyzet, az egész mezőny nagyon szoros. És ez nagyszerű. Persze ez ma nekem egy szívás, de általában véve ez jó dolog.”
Ám míg Péreznek néhány tizedbe kerülhetett a dánnak, Magnussen a Q1 végén hét tizeddel volt lemaradva Hülkenbergtől.
Szerinte ez a különbség annak tudható be, hogy az autó jobban illik a némethez, de ahelyett, hogy elkeseredne emiatt, úgy érzi, hogy ezen még dolgoznia kell.
„Úgy tűnik, megkell próbálnom a saját oldalamon orvosolni a problémát, és hátha sikerül eljutni a váltóponthoz. Az autóban van potenciál, ezt ma is megmutatta. Azt hiszem, egy kicsit mélyebbre kell ásnunk. Vannak ötleteim, de még túl korai lenne, és nem osztom meg veletek.”
A vasárnapi 57 körös versenyen elfoglalt rajtpozíciója ellenére Magnussen reméli, hogy a Haas VF-23-as versenyautójában megvan a szükséges versenytáv, hogy egy pontszerző helyezést érjen el.
„Ez az egyik dolog, amin sokat dolgoztunk a teszten, valamint tegnap és ma is, szóval majd meglátjuk, hogy megy” – zárta a szavait Magnussen.
Forrás: planetf1.comAlonso az ötödik helyről: Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen
Reklám
Rába Ármin
Összes cikk: 334Releváns cikkek
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…