Kirúgásokkal és új alkalmazottakkal futtatná fel a McLaren a szezonját
A szörnyű szezonkezdésük után távozó alkalmazottakkal és új munkatársakkal rázná fel a csapatát a McLaren.
Két pont nélküli futam után, nem várt mértékű változások történnek a McLaren technikai részlegén, kezdve James Key technikai igazgató távozásával.
Csütörtök délután a csapat bejelentette: „meg kell válnunk az egyszemélyes technikai igazgatói poszttól.” A jövőben egy technikai igazgató helyett egy teljes „F1 vezető technikai csapat” lesz, amiben három különféle csoport lesz és mindhárom a csapatfőnöknek, tehát Andrea Stellának fog jelenteni.
Az Aerodinamikai Technikai Igazgató posztját Peter Prodromou kapja meg, aki ár 1991 óta a McLarennél dolgozik, egy 8 éves kihagyással 2006 és 2014 között. Ő fogja átlátni és irányítani a teljes aerodinamikai részleget.
David Sanchez lesz az autó koncepciójáért és teljesítményért felelős műszaki igazgató. A szakember Fréderic Vasseur miatt hagyja el a Ferrarit, de csak 2024 januárjától kezdhet el dolgozni a McLarennél, tehát az idei szezonra nem lesz behatása.
Neil Houldey fogja betölteni a Mérnöki és Tervezési Műszaki Igazgató posztját. Houldey belsős ember, már 2006 óta lépdel felfelé a ranglétrán a csapaton belül.
Ezt a három technikai igazgatói szerepet Giuseppe Pesce fogja megerősíteni, aki az aerodinamikai részlegen fog segédkezni és jelentenie kell majd Prodromounak.
Piers Thynne lesz a csapat operatív igazgatója, aki Andrea Stellával közösen fogja sikerre vinni az istállót.
Forrás: Planetf1.com
Práder Patrik
Összes cikk: 233Releváns cikkek
Marko másolással vádolja az Aston Martint
Így néz ki az idei, 2023-as Azeri Nagydíj menetrendje
Mercedes: Levél a rajongóinkhoz
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…