Jordan: Hamilton hagyja el a Mercedest, és igazoljon a Ferrarihoz
A korábbi Forma-1-es csapattulajdonos, Eddie Jordan úgy véli, hogy Lewis Hamilton, Mercedestől a Ferrarihoz való távozása lenne az a lépés, amire a sportágnak szüksége van, és amit ő is szeretne, ha megtörténne.
Hamilton jövője a Forma-1-ben ismét komoly beszédtéma a sportágban, hiszen a hétszeres bajnok szerződése a 2023-as szezont követően lejár, és a brit nem is nagyon igyekezett elrejteni a jelenlegi Mercedes csomaggal kapcsolatos csalódottságát.
Idén ismételten megpróbáltak visszatérni a rajtrács elejére a kiábrándító 2022-es évet követően, amikor a Mercedes mindössze egy pole pozíciót és egy győzelmet szerzett George Russell jóvoltából.
Két forduló telt el, a bahreini és a Szaúd-Arábiai Nagydíj, ahol Russell negyedik helyezése a csapat legjobb eredménye volt eddig, míg Hamilton két ötödik helyezést ért el, miközben arról beszél, hogy teljesen szétesett a Mercedes legújabb alkotása.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy a csapat azt kockáztatja, hogy a következő években elveszíti Hamiltont, ha nem tud visszatérni a rajtrács elejére, de mivel a jövője az idei év után még nem dőlt el, Jordan azt szeretné, ha ez lenne az a nyitás, ami lehetővé teszi, hogy Hamilton a Ferrarihoz csatlakozzon.
„A Forma-1-nek szüksége van Lewis Hamiltonra egy Ferrariban, a Ferrarinak pedig Lewis Hamiltonra.”
Jelenleg a Forma-1 nyerő szelvénye a Red Bull, a csapat, amely a 2023-as évad érinthetetlen korai éllovasaként tűnt fel, két elsőséggel és két további pole pozícióval.
Ám míg a legtöbben azt állítják, hogy Hamilton 2021-es év címvédője, Max Verstappen lenne az, aki becsukná a Red Bull ajtaját Hamilton előtt.
„Hamiltonnak egy másik bajnokesélyes csapathoz kellene mennie, de a dráma az, hogy ki fog félreállni? A Red Bull nem engedné el Pérezt, Hamiltonért, mert megpróbálják ösztönözni azokat a versenyzőket, akik már megjárták a csapataikat, hogy megpróbáljanak a csúcsra jutni, ahogy Max Verstappen is tette.”
„Hamilton a McLaren embere, de nem tudom elképzelni, hogy visszamegy oda a helyzetük miatt. Az egyetlen hely, ahová látom menni, az a Ferrari, avagy maradhat a Mercedesnél. Jelenleg nincs aláírt szerződése, és Wolff azt mondta, hogy Hamilton helyében megfontolná a távozást.”
„Mit gondolnék Hamilton helyében, ha tényleg itt maradni [a Mercedesnél]? Már nem vagyok a dolgok sűrűjében, mint régen. Nem ismerem Wolff álláspontját a helyzetről, de elhiszem, hogy amikor azt mondja, hogy szeretné, ha Hamilton maradna, de a Mercedes nem elég jó Hamiltonnak.”
Bár igazán klassz látvány lenne, ha Lewis Hamilton egy Ferrariban versenyezne, a csapat jelenlegi helye a rangsorban eléggé kétséges.
A Mercedes tempóproblémái már nyíltan láthatóak, de már csak a pályán nyújtott teljesítményük is azt sugallta a legutóbbi Szaúd-Arábiai Nagydíjon, hogy a Ferrarinak több dolga van, mint a Mercedesnek, ha a Red Bullt akarnák maguk mögé utasítani.
Forrás: planetf1.comRosberg: Angela Cullen elvesztése még rosszabbá teszi Lewis helyzetét
Reklám
Rába Ármin
Összes cikk: 334Releváns cikkek
Verstappen a leggyorsabb, viszont Sainzé a pole
Toto Wolff megdicsérte a csúcsformában lévő Max Verstappent
Ezt reméli Alonso a nyári szünet után
Leclerc a hétvége második időmérőjén is dominált
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…