Az Alpine megpróbálta töröltetni Gasly büntetőpontjait
Otmar Szafnauer elmondta, megpróbálták töröltetni Pierre Gasly büntetőpontjait, de a riválisaik miatt nem sikerült.
Pierre Gasly neve sokszor feljön, ha büntetőpontokról esik szó, ugyanis a francia versenyzőnek már csak 2 pontot kell szereznie ahhoz, hogy eltiltsák a versenyzéstől. Ilyen a rendszer bevezetése óta nem történt, így Gasly lenne az első.
Mivel néhány pontja kisebb szabálysértésekből származik, például pályahatár túllépésekből származik, a tél folyamán felmerült, hogy változtassanak a rendszer szigorúságán. Mivel a veszélyes versenyzés szabályozására találták ki, kontraproduktív, ha mindenért büntetőpontot osztanak. Végül az FIA beleegyezett, hogy megváltoztassák a szabályokat és idéntől a pályaelhagyások nem tartoznak a büntetőponttal szankcionálható kihágások közé.
Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint, ha az FIA elfogadta, hogy helytelen pályaelhagyásért büntetőpontot nem fognak adni, akkor a múltban kiosztottakat is vissza kéne vonni.
„A szabályoknak két része van. Egy, légy egyértelmű, hogy miért adsz büntetést. Szerintem helyes, hogy büntetőpontokat osztanak, de nem olyanért, mint a pályaelhagyások, hanem inkább a veszélyes versenyzésért.”
„Hogy ennek visszamenőleg is hatás kéne legyen? Bármikor igent fogok erre mondani, mert szerintem így igazságos.”
„Ha kimondjuk, hogy hibát követtünk el, akkor javítsuk ki a hibát, de ne csak a jövőre nézve, hanem visszafelé is.”
Kiderült, hogy Szafnauer az F1 Bizottság legutóbbi ülésén felvetette az ügyet, és azt az ötletet javasolta, hogy a kisebb szabálysértésekért szerzett pontokat töröljék el. Míg néhányan egyetértettek, a többség ellenezte az ötletet.
„Kisebbségben voltam. Talán 3 vagy 4 csapat támogatta az ötletet a 10-ből.”
Russell szerint ésszerűbben kéne kezelni a rajthely-büntetéseket
Forrás: motorsport.com
Práder Patrik
Összes cikk: 233Releváns cikkek
Rengeteg versenyzőt büntetnek
Tsunoda: Három ülés kéne nekünk
Így néz ki az idei, 2023-as Osztrák Nagydíj menetrendje
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…