Hamilton: Jó tudni, hogy hogyan érez felőlem Alonso
„Jó tudni, hogy hogyan érez felőlem” mondta Hamilton, miután Alonso leidiótázta őt a balesetük után.
Lewis Hamilton felvállalja a hibát, aminek köszönhetően Fernando Alonso-val ütközött, mivel „ez az, amit a felnőttek csinálnak”, miután a riválisa leidiótázta őt.
A Mercedes versenyzője kiesett a versenyből, miután az Alpine-t alapul véve elkatapultálta magát a levegőbe. Ennek hatására Alonso idiótának nevezte azt az követő rádió beszélgetés során, amit a tv közvetítés alatt is hallhattunk.
A videó a képre, avagy ide kattintva érhető el.
A következőek voltak hallhatóak Alonso rádiózása során, „Bezárta az ajtót kívülről. Úgy értem, egy nagyon jó startunk volt, de ez a srác csak azt tudja, hogy hogyan kell elsőként indulni.”
Erre a felkiáltásra a következőket reagálta Hamilton, „Nincs igazán válaszom erre. Viszont tudom, hogy a pillanat hevében sokkal érzelmesebb tud lenni az ember.” – idézte a RaceFans.net.
„Viszont, jó tudni, hogy hogyan érez felőlem. Ez jobb így nyíltan. Mint ahogy mondtam, ez nem volt szándékos, és vállalom a felelősséget miatta. Ez az, amit a felnőttek csinálnak.”
Hamiltonnak nem volt szándéka megbeszélni a riválisával a történeteket, de ahogy azt ő is mondta, „Lett volna, mielőtt meghallotta, hogy Alonso mit mondott.”
„Ez autóversenyzés, mindent beleadtam. Megpróbáltam megelőzni őt a külső ívről az ötös kanyarban, de nem hagytam neki elég helyet, ezért megfizettem érte az árát. Ez nem volt szándékos, csak megtörtént. ” – zárta Hamilton a szavait.
Borítókép/képforrások: Instagram, mercedesamgf1, f1
Rába Ármin
Összes cikk: 334Releváns cikkek
Pérez: Újra szeretném kezdeni
A Red Bullnál járt Hülkenberg a Belga Nagydíjon
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…