Pierre Gasly talán Verstappennél is boldogabb volt a Holland Nagydíj után, az első Alpine-os pódiumos helyezése miatt.
A francia negyedikként futott be, de Sergio Pérez 5 másodperces büntetése miatt a harmadik helyre ugrott fel.
Nagy fellélegzés ez a csapatnak, miután sok felsővezetőtől búcsúztak el az elmúlt hónapokban, köztük Otmar Szafnauertől.
Gasly örömtelien nyilatkozott a futam után.
“Nagyon jó érzés. Persze, hogy jó. A szezon elején nagyon szerencsétlennek éreztem magunkat, mert annyiszor volt olyan helyzet, hogy ‘jó, ez van, nem tudunk mit tenni, csak nyomjuk neki és koncentráljunk.”
“Hihetetlen verseny volt a mai, rengeteg akcióval. Rögtön az első körben kihívtak. Jó volt a csere, remek volt a stratégia, a tempó is meg volt. El tudtam húzni a Ferrariktól és nem szakadtam le Fernandoról.”
“Nagyon izgatottá tett az egész. Ezekért a helyekért küzdeni egyértelműen élvezetesebb.”
Práder Patrik
Összes cikk: 230Releváns cikkek
Ebben kell fejlődnie a Mercedesnek Hamilton szerint
Verstappen a leggyorsabb, viszont Sainzé a pole
Verstappen-Norris páros? – „Én nyitott lennék rá.”
Marko: Andretti vegye meg az Alpine-t
Így néz ki a Forma-1 idei Bahreini tesztjének a menetrendje
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…