Érdekes kettősség jellemezte Daniel Ricciardo szombatján Miamiban. Most el mondta, mi történt.
Hegyek és völgyek: így lehetne jellemezni Ricciardo szombatját. Miután a sprintfutamon negyedikként végzett, az időmérőn már a Q1-ben kiesett és csak a 18. helyről indulhat a futamon.
Arra a kérdésre, hogy hogyan változhat ilyen gyorsan ekkorát a teljesítménye, így válaszolt: „Ez az egyik ilyen dolog, tudod… olyan gyorsan változhat.”-mondta Ricciardo.
„Azt hiszem, őszintén szólva, tegnap láttam Lando körét az SQ3-ban, ahol rögtön a kör elejétől látni lehetett, hogy a hátulja mindig csúszkált a lágy gumikon, nyilvánvalóan sokat küzdött, és én őszintén ugyanezt éreztem.”
„Már az 1-es kanyarból kifele elkezdtem csúszni, becsúsztam a 7-es kanyarba, majd szélesre mentem, és ez innentől már továbbgyűrűzött. Az volt a furcsa, hogy már a kör elején elkezdődött.”
„Utána fogunk nézni, de úgy tűnt, minden rendben van a körhöz közeledve, szóval ez egy ilyen dolog. Egyszerűen nem volt tapadásunk azon a második szettben – ilyen egyszerű.”
„Őszintén úgy gondolom, hogy nem vagyunk egy 18. autó, és ez csak… remélhetőleg megértjük, miért viselkednek néha úgy a gumik, ahogyan. Tegnap beszélgettem egy kicsit Landoval, nem mentünk bele a részletekbe, de csak annyit mondtam: „Úgy tűnt, használt kemény gumikon voltál a Q3-ban.”, hiszen világos volt, mint a nap, hogy mennyire kopottak voltak.”
„Remélhetőleg választ kapunk erre. Nyilvánvalóan gyorsabbak vagyunk, mint amit mutattunk, szóval meglátjuk, mit hoz a holnap. Mi vagyunk az utolsók, és ez ellentétes a ma reggelhez képest.”
„Nyilvánvalóan nem vagyok boldog, de ez egy ilyen dolog… ma reggel azt mondtam a csapatnak, hogy legalább élvezzük ezt a következő 30 percet, mert ez a sport nagyon kiszámíthatatlan.”
Brutális pénzbüntetést szabott ki az FIA a szombati sprintverseny főkárosultjának