Quantcast
Legfrissebb híreink
Red Bull: Nem csak névcsere történik az AlphaTaurinál
Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool
Formula 1

Red Bull: Nem csak névcsere történik az AlphaTaurinál

Az AlphaTauri teljesen új csapatnévvel kezdi a 2024-es évet, de Oliver Hughes szerint nem csak ennyiről van szó.

Amikor a Red Bull először átvette a korábbi Minardi csapatot, és átkeresztelte Toro Rosso névre, a célja az volt, hogy a fiatal pilóták edzőtereként szolgáljon. Egy sor versenyzőt hoztak a junior kategóriákból azzal a reménnyel, hogy egyszer a Red Bull versenyzőivé válhatnak. Ezek közül néhánynak sikerült is, köztük Max Verstappennek, Sebastian Vettelnek és Daniel Ricciardonak.

A Red Bull ma hivatalosan is megerősítette, hogy új nevet (Visa Cash App RB) kap a csapat, amivel együtt a prioritásik is megváltoznak.

“A csapatot Scuderia Toro Rosso néven indították, és a jövő bajnokainak a rajtrácsra való bevonása volt a feladatuk. Most újjászületett egy kiterjesztett küldetéssel, hogy a sportág legnagyobb díjaiért harcoljon.”

Ebből azt lehet kiolvasni, hogy a Red Bull eddigi junior csapata mostantól a bajnoki címért akar harcolni. A bejelentés után Oliver Hughes, a Red Bull Technology marketing igazgatója is megszólalt.

“A Visa Cash App RB megszületése nagyon is meghatározó pillanat. Az új identitás nem egyszerűen egy névváltoztatás. Ez egy izgalmas és új utazás kezdete, amelynek célja, hogy a csapatot a versenyképesség új szintjeire vigyük.”

Ez hangozhat egy egyszerű marketinges szövegnek, de mivel Fraz Tost visszavonult, a csapatot a nemrég kinevezett vezérigazgató, Peter Bayer és az új csapatfőnök, Laurent Mekies vette át, úgy tűnik, komolyan gondolják a kijelentéseiket.

Reklám

A Visa Cash App vezetője, Catherine Ferdon így nyilatkozott az együttműködésről.

“Alig várjuk, hogy bele vágjunk ebbe az utazásba a Visával és a Red Bullal. A csapat és az alkalmazás is arra szolgál, hogy összekösse az embereket és a közösségeket, és ennél nincs jobb terep a sportnál. A Forma-1 Egyesült Államokbeli terjedésével és ezzel az együttműködéssel elmélyíthetjük a kapcsolatunkat az F1 szurkolóival.”

Hivatalos: Madrid utcai pályaként visszatér 2026-tól az F1-be

Releváns cikkek