Russell: 18. helyről a 6-ra, az autó remek volt
George Russell nagyon örül, hogy a Magyar Nagydíjon a 18. helyről a 6. helyig tudott felkapaszkodni, és így mindkét Mercedes pontot szerzett.
Russell csak a 18. helyre tudta kvalifikálni magát, míg csapattársa, Lewis Hamilton megszerezte a polet. Ennek ellenére a futamon remek teljesítményt nyújtott a brit, és egészen a 6. helyig tudott felkapaszkodni a Mercedesszel.
A verseny után Russell így nyilatkozott.
„Remek érzés volt, 18. helyről a 6-ra. Az autó remek volt.”
„Nyilván kiábrándító, hogy csapatként nem szereztünk több pontot ezen a hétvégén, mert ha mindketten a legjobb négyben indulunk, akkor talán egyikünk, vagy akár mindkettőnk dobogóra állhatott volna ma.”
„Úgy értem, a kvalifikáció egyértelmű volt, ebből nem nagyon lehet többet mondani. Tudjuk, hogy nagy hibát követtünk el, és ez nem fog megismétlődni. Sokkal többet tanulsz az életben a kudarcokból és a hibákból, mint a sikerekből, ezért itt-ott szükséged van rájuk.”
Forrás: f1.comHamilton: Olyan érzés, mintha először szereztem volna pole pozíciót
Práder Patrik
Összes cikk: 233Releváns cikkek
Hamilton: Nagyon távol vagyunk a többiektől
BREAKING: Piastri megy a McLarenhez!
Így néz ki az idei, 2022-es Japán Nagydíj menetrendje
Verstappen a sprint pole után a sprintfutamot is behúzta
Verstappen már jövőbeni csapattulajdonosi terveket sző
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…