Newey arra buzdítja a Red Bullt, hogy nyomják tovább, és ne aludjanak el
A Red Bull technológiai vezetője, Adrian Newey arra buzdítja a Milton Keynes-i alakulatot, hogy megingathatatlan fölénye ellenére is maradjon talpon és nyomják tovább.
A Red Bull az idei szezonban eddig minden futamot megnyert, Max Verstappen pedig a múlt hétvégén Magyarországon zsinórban hetedik diadalát aratta, amivel csapata megdöntötte a McLaren Alain Prost és Ayrton Senna által még 1988-ban felállított tizenegy futamból álló győzelmi sorozatot.
A bikák most már hatalmas, 229 pontos előnnyel vezetik a konstruktőri bajnokságot az F1-ben, míg Verstappen 110 ponttal előzi meg csapattársát, Sergio Pérezt a pilótáknál.
„Ez egy elképesztő futam volt, soha nem is álmodhattunk volna erről” – mondta Newey az F1 Nation podcastben.
„Soha nem gondoltam volna, hogy meg tudjuk előzni a McLaren 1988-as sorozatát, szóval ez az egész csapat, az összes srác kemény munkája és a megbízhatóság előtt tiszteleg, amit ebben a szezonban élveztünk. Ez egy fantasztikus elismerés.”
Newey, aki 37 éve dolgozik az F1-ben, és akit széles körben a sportág történetének legnagyobb tervezőjeként és aerodinamikusaként tartanak számon, tudja, milyen gyorsan változhatnak a dolgok a nagydíjversenyzés dinamikus világában.
A brit mérnök visszagondolt 1999-re, amikor a McLaren technikai igazgatójaként a wokingi székhelyű alakulat a konstruktőri trófeát a Ferrarinak engedte át az utolsó fordulókban.
Huszonnégy évvel később ez a vereség még mindig kísérti Newey-t.
„Amikor egy szezonban vagy, nem igazán gondolsz arra, hogy hova jutottál, hanem a következőre. Még hosszú út áll előttünk.
„Nagyon jól emlékszem 1999-ben, miután Mika [Häkkinen] vezetett Silverstone-ban, Michael [Schumacher] eltörte a lábát, és hogy őszinte legyek, csapatként elaludtunk az év hátralévő részében, és végül a végén elvesztettük a konstruktőri bajnokságot.”
„Ez egy lecke volt, hogy bármennyire is jól néznek ki a dolgok, folytatni kell a nyomást és résen kell lenni” – zárta Newey.
Reklám
Forrás: F1i.com
Rába Ármin
Összes cikk: 334Releváns cikkek
Toto Wolff Lewis Hamilton szerződéséről beszélt
Alonso az ötödik helyről: Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen
Piastri: Örülök, hogy a negyedik hely miatt kell csalódnom
Horner: Lawsonak a mélyvízben kell helytállnia
Így néz ki az idei, 2022-es Belga Nagydíj menetrendje
Harmadjára is Verstappené a pole a Holland Nagydíjon
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…