Íme a lista, hogy kik fognak vezetni a bahreini tesztek során
A Forma-1-es csapatok mostanra nyilvánosságra hozták az előzetes felállások többségét a 2023-as szezon előtti egyetlen tesztre, Bahreinben, amely ezen a héten csütörtöktől szombatig tart.
A mindössze háromnapos előszezoni teszteléssel a versenyzők többnyire egy-egy másfél napot kapnak az autóban a jövő hétvégi szezonnyitó, a Bahreini Nagydíj előtt.
Míg a legtöbb csapat már elkötelezte magát a teljes három napra vonatkozó előzetes terv mellett, a Ferrari egyelőre csak az első napra vonatkozó szándékát jelentette be, miszerint délelőtt Carlos Sainz, délután pedig Charles Leclerc fog rajthoz állni.
Az Aston Martin is nyitva hagyja a lehetőségeket egyelőre, miután a kerékpáros balesete miatt Lance Stroll nem vehet részt a teszten.
A tartalékpilóta és Forma-2-es bajnok Felipe Drugovich kapja a délelőtti nyitóedzést, mielőtt átadná a helyét Fernando Alonsónak.
Az Aston Martin reményei szerint Stroll a jövő héten, Sakhirban már versenyezhet, de arra az esetre, ha nem sikerülne, akkor Drugovichnak átvennie a helyét. Stroll sérüléseinek jellegét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A csapatok tervei valószínűleg változni fognak a tesztek előrehaladtával, különösen, ha bármilyen gyermekbetegség lép fel, ami kilométerekbe kerül egy versenyzőnek, mind a csapatnak.
Csütörtök délelőtt | Csütörtök délután | Péntek délelőtt | Péntek délután | Szombat délelőtt | Szombat délután | |
---|---|---|---|---|---|---|
Ferrari | Sainz | Leclerc | - | - | - | - |
Aston Martin | Drugovich | Alonso | - | - | - | - |
AlphaTauri | Tsunoda | de Vries | Tsunoda | de Vries | de Vries | Tsunoda |
Alpine | Gasly | Ocon | Ocon | Gasly | Gasly | Ocon |
Haas | Hülkenberg | Magnussen | Magnussen | Hülkenberg | Hülkenberg | Magnussen |
McLaren | Piastri | Norris | Norris | Piastri | Piastri | Norris |
Mercedes | Russell | Hamilton | Hamilton | Russell | Russell | Hamilton |
Williams | Albon | Sargeant | Sargeant | Sargeant | Albon | Albon |
Red Bull | Verstappen | Verstappen | Pérez | Verstappen | Verstappen | Pérez |
Alfa Romeo | Zhou | Bottas | Zhou | Zhou | Bottas | Bottas |
Forrás: the-race.com
Rába Ármin
Összes cikk: 333Releváns cikkek
Stroll elmesélte a balesete óta történt visszatérését
Új futamgyőztest avattunk: George Russell győzött!
Hamilton: Jó tudni, hogy hogyan érez felőlem Alonso
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…