Sainz: Az uralmam alatt éreztem a versenyt
A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz azt mondta, hogy az uralma alatt érezte versenyt a Szingapúri Nagydíjon, ahol Lando Norris segítségével sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára az idény során, elsőként a Red Bullok után.
A spanyol versenyző mind a 62 kört az első helyen vezette le a Marina Bay városi pályáján, a szingapúri éjszakában. Ahol egy tökéletes taktikával, nyolc tizedes fölénnyel nyerte meg a nagydíjat.
Az utolsó 10 körben ott loholt Sainz és Norris nyomában, George Russell és Lewis Hamilton, akik a közepes gumigarnitúrával próbálták hibára késztteni a két élmenőt, akik a közepes gumit választották, egy kiállással.
Azonban az intenzív nyomás ellenére Sainz elmondása szerint jól kezelte a helyzetet, ami elég volt ahhoz, hogy megszerezze a Ferrari első győzelmét a szezon során.
„Az uralmam alatt éreztem, hogy őszinte legyek. Mindig úgy éreztem, hogy egy fejjel több előnyöm van és a távolsággal is azt kezdek, amit szeretnék” – kezdte a spanyol.
„Nem fogok hazudni, mindig nyomás alatt vagy és nagyon közel ahhoz, hogy bármilyen hibát véts, de én ennek ellenére úgy éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek.”
„Úgy éreztem, hogy jól tudom kezelni, és mindezt végül hazavittük. Ez volt a legjobb érzés. A holdon túl vagyok, [olyan jó érzés].”
Sainz ezután elmagyarázta, hogy a Logan Sargeant után történt biztonsági autós fázisban alulkormányzott volt az autó a 8-as kanyarban a 19-ik körben és emiatt sokkal nehezebb volt neki a verseny további részében vezetnie.
Miután Russell és Hamilton betért a bokszba egy újabb kerékcserére az Esteban Ocon által okozott virtuális biztonsági autós fázis során, Sainz tudta, hogy a verseny utolsó ezen szakaszát nagyon meg kell nyomnia, ha még a dobogón szeretne állni.
Viszont mindezt a Mercedes is tudta jól, és kihasználva a távolságot, elkezdték ledolgozni a több mint tíz másodperces hátrányukat. Az utolsó kör elkövetkeztével azonban Russell már nem bírta a nyomást, és a falba vágta a Mercedest, amivel Hamilton került fel a dobogó harmadik fokára.
„Tudtam, hogy ez egy hosszú szakasz lesz „- mondta Sainz.
„Tartanom kellet George-ot, le kellet lassítanom, hogy ne adjak meg neki egy esetleges biztonsági autó, avagy közepes gumi lehetséget, és mindez remekül műkdödött.”
„Eléggé szoros lett a vége, de adtam Landonak DRS-t, hogy segítsem őt, és végül sikerült az első helyen végeznem!”
Stroll visszalépett a Szingapúri Nagydíjtól a hatalmas időmérős balesete után
Rába Ármin
Összes cikk: 334Releváns cikkek
Hamilton: Emelem kalapom a csapat előtt
2027-ig marad az Osztrák Nagydíj a versenynaptárban
Pérez: Remélhetőleg visszatértem
Bottas: Még mindig Lewis a leggyorsabb
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…