Idén először nem szerzett pontot Alonso
Az Aston Martin teljesítménye az elmúlt két versenyen szöges ellentétben állt azzal, milyen erősen kezdték a szezont. Míg a szezon elején a dobogóért harcoltak Alonsoval, most először 0 ponttal távoztak egy versenyről.
A csapat már a verseny kezdete előtt is rossz passzban volt, ugyanis Lance Stroll nem tudott részt venni a futamon az időmérőn történt súlyos balesete után. De mivel Alonso a top 10-ből indult, biztosak lehettek benne, hogy sok pontot tudnak gyűjteni.
Nem így lett. Alonso túl gyorsan akart behajtani a boxutcába a biztonsági autós fázis alatt, megcsúszott, és átlépte a fehér vonalat, amiért egy 5 másodperces büntetést kapott. Ezt a következő kerékcseréjénél töltötte le. Végül a 15. helyen futott be, de csak azért, mert a maradék 5 versenyző kiesett.
„Rendkívül kemény este volt. Minden, ami elromolhatott, az elromlott nálunk. Az biztos, hogy egy felejteni való verseny volt, ma minden elromlott. Egy hiba a boxba menet, egy lassú kerékcsere, és tempó sem volt.”
„Az a jó, hogy ez csak egy verseny volt, minden rossz ebben összpontosult, szóval reménykedjünk, hogy Japánban újraindulunk. Tanultunk ebből a versenyből és jobbak leszünk.”
Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack is nyilatkozott a verseny után.
„Fernando versenye a virtuális biztonsági autó alatt megtört, amikor a hátsó emelő nem működött megfelelően a boxkiállás során.”
„Pontosan elemeznünk kell, mi történt. A probléma nélkül is nehéz lett volna ma a pontszerzés. Tovább lépünk és tanulunk ezekből a nehéz napokból. Rengeteg munka vár ránk: meg kell értenünk, hol találhatunk még teljesítményt. Még hosszú út áll előttünk ebben a szezonban – még hét verseny, rengeteg lehetőséggel és elérhető pontokkal.”
Öröm az ürömben a csapatnak, hogy Alonso lett az első ember az F1 történetében, aki túllépte a 100.000 km-t versenykörülmények között.
Fernando has just become the first driver in F1 history to complete 100,000 km under race conditions.
A legend of our sport. #SingaporeGP pic.twitter.com/05ZxiHdHJG
Reklám— Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team (@AstonMartinF1) September 17, 2023
Práder Patrik
Összes cikk: 233Releváns cikkek
BREAKING: Csatlakozik az Audi a Forma 1-hez!
Toto Wolff Lewis Hamilton szerződéséről beszélt
2032-ig marad a Magyar Nagydíj a naptárban
Kiemelt hírünk
Megnyílt a jelentkezés a VMRL F1 23-as Esport bajnokságára!
Kezdetét vette a jelentkezési időszak a Virtual Motorsport Racing League regionális F1 23-as szezonjára, amire szeptember 24-ig lehet jelentkezni! Nagy…